Megfigyelésem szerint a zeller iránt kétféleképpen éreznek az emberek, vannak, akik imádják, és vannak, akik még a szagát sem képesek elviselni. Szintén a saját népi megfigyelésem szerint, ez azonban az életünk során nagyot ...

Megfigyelésem szerint a zeller iránt kétféleképpen éreznek az emberek, vannak, akik imádják, és vannak, akik még a szagát sem képesek elviselni. Szintén a saját népi megfigyelésem szerint, ez azonban az életünk során nagyot ...
Gondolkoztál már rajta, miért lehet, hogy az egyik csomag tészta csak 200 forintba kerül, a másik meg majdnem ezerbe, miközben mindkettőnek teljesen azonosak az összetevői: durumliszt és víz? És ami ennél is meglepőbb, hogy miért ...
Most, hogy már megszoktuk a hőséget, és egyre bátrabban merészkedünk be a konyhába, itt az ideje, hogy süssünk valami könnyen-gyorsan elkészíthető, finom, és ismerős húst. Mit szólnál egy mézes-paradicsomos, talán kicsit ...
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a fahéjas szilva szerintem az egyik legkívánatosabb ízkombináció. Már-már irodalmi magasságokba emelkedik, amint a szilva állandó, eposzi jelzője a "fahéjas", és ez teljesen megérdemelt, és ...
Van az emberiségnek egy olyan közös tudása, amit mindenki igaznak hisz egy életen át. Szörnyű csalódás ugyanakkor, amikor egyik-másikról bebizonyosodik, hogy nem is úgy van. Ahhoz persze már hozzászoktunk, hogy egyes élelmiszerek ...
A tojásleves már-már annyira ódon hangulatú étel, hogy hozzá képest még a nagyikonyha is frissnek számít, ugyanakkor jó okkal gondoljuk, hogy vannak még benne kihasználatlan lehetőségek. Gyors, tápláló, és ha jól készíted, az ...
Imádom a tésztasalátát, de ismerjük a csúnya, gonosz gyors szénhidrátot, amiből borzasztóan sok van a tésztában. Így hát arra vetemedtem, hogy ezt is teljes kiőrlésű lisztből készült tésztával csinálom meg. Jó hír, hogy ...
Rendkívül fontos és hasznos kísérletet végeztünk el, már-már közszolgálatilag. Vajon tényleg nem fut ki a tészta főzővize, ha egy fakanalat teszünk a fazékra? A YouTube videók szerint így van, úgyhogy megnéztük, mi az ...
Az, hogy valaki nem hisz a szénhidrátban (a zsírban viszont igen), még nem jelenti azt, hogy időnként nem enne szívesen egy jó kis pogácsát. Itt a ketogén verzió, nem is olyan vészes alapanyag listával.
Vannak emberek, akik fogyni ...
Azt hiszem, a "sors fintora" kifejezést arra a helyzetre találták ki, amikor augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén ott áll a család egy falat kenyér nélkül, mert elfelejtettük, hogy nem lesznek nyitva a boltok. Az a helyzet, hogy én ...
A kenyér, illetve annak ősei több tízezer éve részei az emberiség történetének, sőt, a gabonák háziasítása az egyik legnagyobb társadalmi változás mozgatórugója is volt: emiatt cserélték le őseink a vándorló életmódot a ...
Vannak a jó előre kitalált ételek, amihez időben bevásárolunk, és van ez, amikor abból főzünk, amit otthon találunk hirtelen. Amikor előkaptam a hűtőből a túrót, még magam sem tudtam pontosan, hogy mit akarok belőle főzni, csak ...