Gondolkoztál már rajta, miért lehet, hogy az egyik csomag tészta csak 200 forintba kerül, a másik meg majdnem ezerbe, miközben mindkettőnek teljesen azonosak az összetevői: durumliszt és víz? És ami ennél is meglepőbb, hogy miért lehet az, hogy ha ezeket megfőzzük és megesszük, akkor az élmény is különböző lesz?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, először azt kell figyelembe venni, hogy az étel élvezetének mennyire fontos része az állag, avagy menőbben mondva: a textúra. Egy ropogós tortillachips a sajtszószba mártva, egy kanál selymes puding, a tökéletes állagúra sütött rántotta, a lágy sütiben épp megfelelően roppanó megsült diódarab - csupa, csupa olyan dolog, aminek az élvezetében az íz mellett a textúra is szerepet játszik. Ha nem így lenne, nyugodtan összeturmixolhatnánk a tortillát a szósszal, és bekanalazhatnánk - de hova lenne akkor az élvezet?
Éppen így - vagy ha olaszokat kérdezünk, akkor meg még ennél is inkább - a tésztának is van tökéletes állaga. Megfőtt, de még nem ázott szét, ugyanakkor van egy kis harapása középtájon, és együttműködik a szósszal, amit ráteszünk, vagyis alkalmas arra, hogy megtartsa a mártást, ne pedig úgy járjunk, hogy belapátoltunk egy tányér gyakorlatilag üres tésztát, majd a végén kikanalazzuk a tányér alján összegyűlt szószt.
Igen ám, csakhogy erre nem képes bármelyik tészta!
Kézműves vs ipari tészta: ránézésre látszik, mekkora különbség van a felületek között, mindjárt elmagyarázzuk, ez miért fontos, és melyik a jobb
A tökéletes élményt nem minden tésztától fogjuk megkapni, és szomorú igazság, hogy nagyobb eséllyel (de korántsem tutira) a drágább márkáktól remélhetünk sikert.
Ezt jelentős részben az előállítás körülményei magyarázzák
Ahhoz, hogy egy fél kilós tésztát 2-300 forintért megvehessünk, a gyárnak nagyon-nagyon hatékonyan kell tudnia dolgoznia. Olcsón veszi a lisztet, és arra törekszik, hogy adott idő alatt a lehető legtöbb tészta készüljön el. Ennek egyik titka az, hogy a tésztaformákat teflonnal vagy más tapadásmentes anyaggal borítják, amitől adott idő alatt jóval több tészta tud átmenni a soron.
Ráadásul ezek a tészták gyakran gyorsított szárításon is mennek keresztül, és néhány órán belül már a zacskóban vannak, lezárva.
Ez az előállítási módszer látható a kész terméken is: a tapadásmentes gyártósor miatt a tészta felülete nagyon sima, már-már fényes. Ezen mindig sokkal kevésbé fog megtapadni a szósz, mint az ugyanolyan alakú, de kézműves testvérén. Egyszerűen lecsúszik róla, mert a tökéletesen sima felület nem képes megtartani.
Nagyon sima, szinte fényes felület: ez a tapadásmentes gyártósorról jött
Ráadásul a gyors-szárított tésztáknál rövidebb a főzési idő is, ami miatt gyakran csak néhány másodperc választja el a még nem jó, a pont jó (al dente) és a már túlfőtt állapotot, amit nagyon nehéz belőni.
Ha rendszeresen problémád van a pont megfelelő állag elérésével, gyakran tapasztalod, hogy a tészta már az étkezés végére mintha elkezdene belemállani a szószba, és másnapra jócskán megduzzad, akkor érdemes kipróbálnod egy másik márkát - ezek ugyanis az olaszok szerint egyértelműen a rossz pasta jellemzői.
De akkor milyen a jó? Kevésbé csinos!
A kézműves tésztát hagyományosan réz vagy bronz formán nyomják keresztül, ami egy sokkal durvább, mikroszinten erősen barázdált felületet hoz létre. Ha ránézünk azt látjuk, hogy a tészta matt, felülete mintha kissé púderes-poros lenne.
A felülete hepehupásabb, ránézésre matt, mintha kicsit poros lenne - ha ilyet láttok, örüljetek!
Ez az egyenletlen, barázdált felület, és a hagyományosan hosszabb tésztaszárítási idő a magyarázata annak, hogy a kézműves tésztánk egészen máshogy fog viselkedni. Könnyebb dolgunk lesz a főzésnél, várhatóan hosszabb lesz a főzési idő, mint amit megszoktunk, viszont egyszerűbb a dolgunk, ha szeretnénk eltalálni az ideális al dente állapotot, mert a tészta kevésbé hajlamos pillanatok alatt túlfőni.
Ha megvan a tésztánk és a szószunk, akkor jön a következő meglepetés: a barázdált felület miatt ez sokkal jobban felveszi a szószt, mint csupasztestű versenytársai. Ehhez persze ésszel kell párosítani a tésztaformát a mártással, és nem bedőlni annak, hogy a bolognai ragut spagettivel érdemes enni. (Nem érdemes! Olyan jó mellé, amibe bele tud ülni a mártás: penne, csavart cső, masni, fülecske, stb)
Mit vegyél?
Hát, én biztosan nem fogom azt mondani, hogy hétköznapi használatra ezután vegyél dobozonként/zacskónként ezer forintos tésztát, hacsak nem vagy nagyon gazdag.
De ha megnézed a boltban a szóba jöhető kínálatot, válaszd azt, amelyik nem tűnik szuperfényesnek, nagyon tökéletes felületűnek - ha találsz ilyet.
Ha megteheted, válassz a középkategóriás márkák közül, és keress olyat, ami nem ázik szét főzés vagy evés közben, és nem duzzad hatalmasra, ha egy napot áll.
Néhanapján pedig ki is rúghatsz a hámból, és vehetsz egy drágább gyártmányt, csak készülj fel arra, hogy az valószínű nem lesz 8 perc alatt kész. Viszont azt is tudnod kell, hogy messze nem minden drága tészta jó, ezért ha sok pénzt adsz ki, duplán-triplán nézd meg a tésztát még vásárlás előtt, nehogy csalódás legyen a vége.
