Selymes és lágy zellerkrémleves, nemcsak zellerimádóknak

Meleg vacsora 25 perc alatt

SóBors 2018. augusztus 23.

Megfigyelésem szerint a zeller iránt kétféleképpen éreznek az emberek, vannak, akik imádják, és vannak, akik még a szagát sem képesek elviselni. Szintén a saját népi megfigyelésem szerint, ez azonban az életünk során nagyot változhat, leginkább egy kellemes élmény hatására. Ez a leves alighanem az lesz.

A krémlevesek roppant hálás dolgok: kevés munkával tudunk tápláló, egészséges, és meleg ételt készíteni, amit általában mindenki szeret. Sőt, aki nem szereti, annak is simán el lehet adni, mivel lehet bele reszelt sajtot, vagy pirított magvakat szórni.

celery_cream_soup_with_tomato_sauce.jpg

Az eljárás ennél a levesnél is az általános krémleves receptet követi, amit érdemes megjegyezni: a fő hozzávalót, ami ezúttal egy zsenge, illatos zellergumó, felkockázzuk, hozzáadunk egy szintén kockákra vágott burgonyát, ami nemcsak az ízét lágyítja, hanem sűríti is, és fél-egy hagymát, és, ha gondoljuk fűszerezzük. Mi most paradicsomlevet teszünk bele. Ha minden puhára főtt, teszünk bele tejszínt vagy tejfölt, belenyomjuk a botmixert, és már kész is a leves.

Könnyű vacsorának is beválik

Ahogy a legtöbb krémlevesnek, a zellerkrémnek is jó barátja a sajtos pirítós. Így, együtt tálalva meg is oldottuk a vacsora kérdést - másnap pedig elvihetjük a maradék levest a munkahelyünkre.

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr8014182407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása