Van az a gnocchi (ejtsd: nyokki), ami nehéz, tömör, rágós, súlyos, két falat után úgy érzi az ember, hogy köszöni, akkor ebből ennyi elég is volt. Aztán van az a gnocchi, ami könnyű, puha, olyan, mintha apró párnákat vagy levegős pillecukrokat enne az ember.
Utóbbi verzió teljesen abbahagyhatatlan, enyhén magába szívja a mártást, és belül se nem nehéz, se nem kemény. Ilyet a bolti, tartósított, zacskós gnocchik nem tudnak, ehhez nincs más hátra, mint nekiállni otthon.
Csakúgy, mint a szilvás gombócé, a gnocchi tésztája is nagyon jól formázható, élvezet vele dolgozni, sodorni, darabolni, de ha azt akarjuk, hogy tömegek lakjanak vele jól, akkor vagy szerezzünk még néhány ügyes, kígyókat sodorgató kezet magunk mellé, vagy kezdjünk neki a munkának idejekorán.
A baj csak az, hogy a nyers tésztának nem tesz jót a pihenés, a kifőtt gnocchik pedig akkor a legfinomabbak, ha azonmód, frissen esszük meg őket.
Csapatmunka
Ez tehát egy tipikusan olyan étel, amit csapatostul érdemes készíteni, egy-két ember sodor és darabol, a harmadik pedig folyamatosan főz és halászik. Így akár tíz éhes embert is jól lehet lakatni vagy minimum nagyon boldoggá tenni.
A képen a legegyszerűbb paradicsommártásban láthatóak, amihez itt található recept.
Ha valaki végtelen energiakapacitással rendelkezik, mindenképp csináljon egyből dupla adagot, és nyersen, sütőpapíros tálcán fagyassza le őket. Amikor szépen megdermedtek, mehetnek egy zacskóba, hogy ebben a formájukban várják sorsuk gyors beteljesedését.
Fotók: Ács Bori/Sóbors
