A vasárnapi rántotthús-sütés nyomán mindig marad egy kevés panír. Hogy semmi ne vesszen kárba címszóval, a gyakorlott háziasszony keze alatt új életre kel a maradék. Az eredmény egy ezerarcú étel, amit minden családban máshogy hívnak.
Pedig az alaprecept minden esetben ugyanaz. A panírozás végeztével megmaradt lisztet, tojást és prézlit össze kell keverni, majd bő, forró zsiradékban kisütni.
Ennyi. Ezenkívül nincs semmi megkötés, mindenki kedvére kibontakozhat a formázás és az ízesítés terén.
A kreáció lehet lapos vagy pufi, amorf vagy akár szabályos kerek alakú. Egy kevés tejjel vagy szódabikarbónával, esetleg egy csipet sütőporral javíthatunk a tészta állagán. Ízesíthetjük zöldfűszerekkel vagy akár sajttal is.
Nálunk puritán módon csak a sima panírmaradékból készül, és általában nem éri meg az ebédet a kis sült falatka, mert mindenki imádja. Mikor megérkezünk a nagy vasárnapi közös étkezésre, először mindig a konyhába megyünk a mamának köszönni és megérdeklődni, hogy van-e már cickafark. Merthogy nálunk így hívják.
Az anyósoméknál viszont puffancs a panírmaradék neve. De hallottam már a pacsni, a tócsni, a műhús, a gyerekhal, a pampuska, az egérke, lapótya vagy a mutyi elnevezést is.
Mindig is viccesnek tartottam ezt a cickafark-dolgot. Ezért, ha egy új helyen látnak vendégül ebédre - és olyan a helyzet -, előszeretettel érdeklődöm meg a háziasszonytól, hogy készíti-e ilyesmit, és ha igen, akkor hogy hívják náluk a sült liszt-tojás-prézli kutyulmányt. Akinek van kedve, írja meg a családjában bevett elnevezést, kíváncsian várjuk a válaszokat.
Fotó: Pataki-Szabó Fruzsi/ Só&Bors, Getty Images
