Az e heti sütés-főzés sztárja vitán felül a vízen kullogó. Speciális technikával készül, feltételezem, ettől olyan elképesztően jó az állaga. Kívül ropogós, belül puha és porhanyós.
Apai nagyanyám, Róza, jó családból való karcagi lány volt. Az ötvenes években aztán az államé lett minden, a család pedig elköltözött Karcagról. Nagyanyám a hagyományain és a főzőtudományán kívül nem sok mindent vihetett magával.
Én nem is nagyon ismertem őt. Sokat emlegetett másik nagyanyámmal azonban jó barátnők lettek. A vízen kullogó receptjét is ő őrizte meg, mint a nászasszonya egyik legfinomabb kelt tésztás ételét. Nem emlékszem, hogy valaha is elkészítette volna, most azonban eszébe jutott, és odaadta azzal, hogy süssem meg "nekik" a Róza kiflijeit, imádni fogják.
A recept különlegessége
Nem egy hétköznapi recept. Konyharuhába kell kötni a begyúrt tésztát, majd egy hideg vízzel megtöltött vajlingba téve keleszteni két-három órán keresztül. Ez alatt az idő alatt - ha minden jól ment - a tészta szépen a víz felszínére kullog.
Kicsit tartottam a dologtól, és bevallom, nem hittem, hogy működni fog, vagy legalábbis nekem tuti nem sikerül majd ez a kockázatosnak tűnő művelet. De végül minden rendben ment. A kifli pedig isteni finom lett. Róza, ha most látsz odafentről, büszke lehetsz rám.
Fotó: Pataki-Szabó Fruzsi/Sóbors
