A sertéshúsok közül a karaj a legkönnyebben elérhető, mégis talán a legnehezebb eset, ami a kiszáradást illeti. Sokan azért kedvelik, mert mócsing-, zsír- és ínmentes, tiszta hús, de éppen ez a hátránya is, ugyanis ennél fogva nincs benne semmi, ami segítene megőrizni a nedvességtartalmát sütés közben.
Csont, az ízvédő
A dolog legnehezebb része a jó hús beszerzése, megbízható hentes nélkül ez nagyon rizikós vállalkozás, mert ha a hús nem jó minőségű, akkor kezdhetek vele bármit, nem lesz jó a végeredmény. A rossz hús rágós marad, vagy annyira száraz lesz, hogy nyelni is lehetetlen. De tegyük fel, hogy szerencsém volt és friss karajt kaptam a piacon: akkor is fontos, hogy csontosat kell kérni, mert a csont jó dolog, mindig ízt ad és vigyáz a nedvességre.
Pirítani
A másik trükk az előpirítás. Nem kell nagy cécóra gondolni, annyi az egész, hogy egy serpenyőt iszonyúan forróra felhevítek és körbepirítom benne a húst, csak aztán teszem a sütőedénybe, majd a sütőbe. Ez a technika is azt próbálja megakadályozni, hogy kiszáradjon a sült, illetve a pirítás az ízeket is fokozza.
Agyag
A harmadik fontos pont az edény. Nekem az agyagedény vált be a kiszáradásra hajlamos húsfélék sütésére. Az agyagedényekkel annyi extra tennivaló van sütés előtt, hogy 20 percre be kell őket áztatni, majd a hideg sütőbe tenni, és csak akkor szabad feltekerni a hőmérsékletet, amikor már bent van. Mivel az agyag maga is nedves, bent tartja a húsban is a szaftot, nem engedi kiszökni, nagyon hasznos segítség. Akkor sem kell azonban kétségbe esni, ha nincs otthon ilyesfajta edény kéznél, egy sima tepsi vagy fedeles edény is megteszi, vagy ha az sincs, sok-sok alufólia.
Ebben a receptben a karaj egy mézes-mustáros pácban sül, és nagyon puha, mégsem széteső, szépen szeletelhető hús lesz belőle.
Fotók: Ács Bori/Sóbors
