Étteremben tökéletes, otthon katasztrófa: évekig ez volt a sorsom a rózsaszínre - hivatalos nevén rozéra sült kacsamellel. Pedig a puhára és szaftosra sült kacsánál talán kevés jobb dolog van az életben. Aztán rájöttem, miért rontom el otthon mindig.
Egy teljesen egyszerű félreértésen bukott el az összes rozékacsám, ez pedig az itthon kapható kacsamellek súlya. A legtöbb recept csak annyit ír: egy kacsamell filé. Ez azonban édeskevés információ, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy idehaza csak óriás kacsák gigamelleit kapni a piacon.
Aztán végre találkoztam egy részletesebb leírással, ami előírta a technológiához alkalmas hús ideális súlyát is. Ebből kiderült, miért nem lettek soha jók a korábbi kacsáim: mert túl nagyok voltak. Ehhez a módszerhez ugyanis kicsi, 20 dekás mellek alkalmasak csak, márpedig a piacon minden mell minimum egykilós.
A metódus pedig egyszerű és nagyon gyors: irdalás, serpenyőben pirítás, majd egy rövid sütőben töltött idő. A jelszó a türelem, ki kell várni, míg kisül belőle a zsír, de oda is kell figyelni, nehogy kiszáradjon. Aki először készíti így, félhet, hogy nem sül meg rendesen ilyen rövid idő alatt a hús, de nem kell aggódni: éppen, hogy ezzel a módszerrel lesz igazán finom.
Fotók: Ács Bori/Só és bors
