Az olasz konyha csodái a legegyszerűbb dolgokban rejlenek. Ilyen például ez a focaccia, ami egy szimpla lepénykenyér, mégis különleges, ha jól készül: kívül sül rá egy ropogós kéreg, belül viszont a hosszú, lassú kelesztéstől buborékos marad.
Szendvics alapnak is tökéletes, de magában is annyira jó, hogy alig kíván maga mellé valamit. Nagyon sokszor, sokféleképpen készítettem már, mert mint minden olasz ételhez, a focacciához is ezerféle recept létezik. Van, amelyik tejjel és vajjal csinálja, más pont úgy, mint a pizzát. Van, aki 00-ás lisztet használ, de van, aki sima finom lisztből gyúrja.
Most készítettem el életem legjobb verzióját a Samin Nostrat által bemutatott recept alapján, amit a Salt, Fat, Acid, Heat című sorozatban Ligúriában tanul. Fontos szerepet kap benne az olíva olaj és a különleges kéztartás, amivel az utolsó kelesztés előtt a mélyedéseket képzik benne.
Ezeknek nem csupán esztétikai a jelentőségük, azért is fontosak, mert bennük ül meg a sós víz, amivel a focacciát sütés előtt lekenik. Tudom, hogy az éjszakai kelesztés sokakat elriaszt, de nagyon megéri: este csak össze kell keverni az alapanyagokat, reggel tepsibe tenni, várni, nyomkodni, várni, kenni, és már kész is.
Az eredeti recepten annyit változtattam, hogy 00-ás lisztet használtam, és a tésztába is gyúrtam egy kis olajat.
Fotó: Ács Bori
