A gyerekeim vacsorára legszívesebben mindig palacsintát ennének. Vagy gofrit. Esetleg amerikai palacsintát. Utóbbit leginkább akkor, ha már a tésztája is meggyőzően csokis, és természetesen van hozzá valami piros bogyós lekvár, mert a kettő együtt az igazi.
A hagyományos, vékony palacsintákat még két serpenyővel is elég sokáig tart kisütni olyan mennyiségben, ami egy négytagú családnak elég. Éppen ezért, ha időszűkében vagyunk, inkább bedobom az amerikai palacsinta ötletet. Mivel jó vastag, nem is kell belőle sok, egy-két darabbal általában jól is lakunk. Mármint ők, én nem eszem ilyesmit, mert vigyázok az alakomra, kacsintás.
A tésztát csak egy picivel bonyolultabb összedobni, mint egy sima palacsintáét, utána viszont a sütögetés már sokkal egyszerűbb. Én általában szimultán, két serpenyővel dolgozom, már jól kitapasztaltam, hogy melyik lángra melyik serpenyő, és milyen intenzitással adja a legjobb eredményt. Nem azt mondom, hogy nem tudok hibázni, hanem azt, hogy tűzhelyenként és serpenyőnként változik a sütés módszere. Általános tapasztalat, hogy a palacsintát akkor lehet megfordítani, amikor már nem nedves a tetején a tészta, vagyis összeállt. Előtte nem igazán.
A fordítás trükkjei
Ilyenkor csak arra kell vigyázni, hogy az alja viszont nehogy megégjen közben. Ez a csokis verziónál elég egyszerűen megérezhető: az égett kakaó illat kiabál. Persze, mindez csak hókuszpókusz, nyugodtan hozzá lehet kezdeni zéró tapasztalattal is, legfeljebb nem az első, vagy a második fog jól sikerülni, hanem a harmadik.
Bónusz tipp: ínyencek szórhatnak a tésztába kókuszreszeléket is. Elrontani biztos nem fogja. A lekvár édessége nagyon jól kiegészíti a kakaó keserűségét, ezért tényleg csak egy kevés cukrot kell tenni a tésztába. Tényleg, különben biztosan letapad.
Fotó: Shutterstock
