Fahéjas sárgabarackkal töltött gombóc házi zsemlemorzsába forgatva

Fahéjas sárgabarackkal töltött gombóc házi zsemlemorzsába forgatva

Gyerekkoromban nagy szilvásgombóc-rajongó voltam. Bár a szilvát nem szerettem benne, a levét igen, ami jól átitatta a gombócot.  Mindig azt hittem, hogy a gombóc egy bonyolult étel, hiszen meg kell gyúrni, megtölteni, kifőzni, közben pedig semmivel sem időigényesebb, mint egy piskóta. És még csak…

Csodálatos, házi baracklekvár kevés cukorral és semmi pucolással

Csodálatos, házi baracklekvár kevés cukorral és semmi pucolással

Megpróbálhat versenybe szállni a meggy, a ribizli vagy bármelyik másik gyümölcs, nálunk a baracklekvárt egyszerűen semmi nem tudja felülmúlni népszerűségben. A tavalyi barackhiány az egész telünket megnehezítette, drága kincsként rejtegettem anyukám néhány üveg lekvárját, de így is fájdalmasan hamar…

Könnyű, gyümölcsös tejpite, ami olyan lágy, hogy csak kanalazni lehet

Könnyű, gyümölcsös tejpite, ami olyan lágy, hogy csak kanalazni lehet

Palacsintát mindenki tud sütni, vagy ha mégsem, hát a tésztáját biztosan be tudja keverni. Ennek a süteménynek pedig tulajdonképpen egy ilyesmi keverék a tésztája, és a nyár legtöbb gyümölcsével el lehet készíteni.  Eredetileg ennek a francia édességnek a cseresznye az alapja. Csakhogy sajnos…

Selymes sárgabarack-krémleves lágy görög joghurttal

Selymes sárgabarack-krémleves lágy görög joghurttal

Bár a sárgabarackról - hacsak nem eszem meg azonnal - leginkább a lekvár jut eszembe, ebben a kánikulában minden gyümölcsből legszívesebben jéghideg krémlevest készítenék.  Túlzás nélkül állíthatom, hogy a nyári gyümölcsök közül a sárgabarackot várom a legjobban. Na jó, a görögdinnyét is, de azt…

Édes, friss barackos Rákóczi-túrós - Elképesztően finom lesz így

Édes, friss barackos Rákóczi-túrós - Elképesztően finom lesz így

Az egyik legfinomabb süteményünk, mégis talán ezt a legkockázatosabb cukrászdában rendelni. Egy-két modernebb felfogású helyet leszámítva mindenütt száraz és túlságosan, rettentő émelyítően édes a Rákóczi-túrós. Pedig ez az édesség a savanykás ízek játékát…

Sárgabarack krémleves - sosem volt még ennyire gyümölcsös

Sárgabarack krémleves - sosem volt még ennyire gyümölcsös

Ez a leves tulajdonképpen a sárgabaracklekvár befőzés mellékterméke, de akkor is nyugodtan elkészítheted, ha egyáltalán nem állt szándékodban lekvárt főzni idén. Ha csak egy kiló sárgabarackból állsz neki, lesz egy csomó isteni levesed, és még egy kevés, friss lekvárod is.…

 
süti beállítások módosítása