Nem tudom, miért nem süt már senki buktát, de annyira kikopott a mindennapokból, hogy a gyerekek még a sütemény nevét sem ismerik. Pedig ez az első, ami eszembe jut a frissen főtt házi szilvalekvárról. Bár nem hallottak még róla, azért úgy, ahogy volt, forrón elfogyott az egész tepsi.
Talán azért tűnt el, mert mindenkinek csak azok a szörnyű, száraz tésztájú, belül kocsonyás és túlédesített lekvárral töltött bukták maradtak meg az emlékeiben, amiket néha a sulimenzán kaptunk? Az igazi, házi bukta nem ilyen: akkor jó, ha foszlós, enyhén édes a tésztája, belül pedig - természetesen - édes szilvalekvár kell, hogy legyen.
Csak türelem
A kelt tésztától nem kell félni, nem sokkal bonyolultabb egy muffinnál, csak picivel több türelem kell hozzá. Cserébe nem kíván meg különleges eszközöket vagy alapanyagokat. Teljesen felesleges rajta stresszelni, akárhányszor készítjük el, a végeredmény így se, úgy se lesz mindig teljesen ugyanolyan.
A kelt tésztát nem mi irányítjuk
A kelt tésztáknak mind önálló egyénisége van, hol puhábbak lesznek, hol harapnivalóbbak, hol óriásira püffednek, hol kevésbé kelnek nagyra. Nem kell szép, szabályosra formázni, a kelés úgyis keresztül húzza a számításainkat. Egyszóval fontos, hogy elfogadjuk a kelt tésztáknak azt a tulajdonságát, hogy nem mi irányítunk. Ha ezzel a gondolattal megbarátkoztunk, már minden simán megy majd.
Fotók: Ács Bori/Sóbors
