Nem a műanyagmentes július kampány miatt próbáltam meg még jobban törekedni a műanyaghasználatunk csökkentésére, már régóta vannak ilyen irányú törekvéseim, de az az igazság, hogy ez egy elképesztően nehéz dolog, sok kisgyerekkel pedig különösen az.
Nyáron pedig még inkább, mikor sokat utazunk, strandra járunk, a napjaink gyakran spontán alakulnak, nem mindig tudunk mindent pontosan megtervezni.
Már eddig is sejtettem, de ebben a hónapban egyre több ponton jöttem rá, mennyire lehetetlen cél a műanyagmentesség, még akkor is, ha nagyon törekszünk rá. Ennek pedig legtöbbször nem én vagyok az oka, hanem a másik oldal, a boltok, szupermarketek és piaci árusok, akikben egyelőre semmiféle törekvést nem látok.
Nem kérek, mégis adnak zacskót
Mióta nem kérek zacskót, nem kérek műanyag dobozt, műanyag fedőt, úgy érzem magam, mintha pirosra festettem volna a hajamat vagy az arcomra tetováltattam volna valami trágár feliratot, mindenütt bolondnak néznek.
A piacon azt mondják, nem tudják lemérni az árut, csak zacskóban. De miért? Kosarat, dobozt nem adnak a méréshez, mert folyton ellopják a vevők, panaszkodnak az árusok. A pék nem ad papírzacskót, mert a vevők a nejlont kérik, mondván, a papírban kiszárad a kenyér. Általában mire meghallják az árusok, hogy nem kérek zacskót, már reflexből bezacskózták a kaprot, az almát, a húst, és ha abból kiszedik, úgyis a kukába kerül, tehát ugyanott vagyunk.
Az apróbb gyümölcsökről kapásból le kell mondani, mert a legtöbb helyen a málna, az egres, az áfonya már műanyag dobozban van, nem sokat érek vele, ha átöntöm az enyémbe, a doboz ugyanúgy a kukába kerül.
Nem örülnek, ha nem használok zacskót
A boltokban még ennél is nehezebb a helyzet, ha az ember nem akar zacskót használni. Én egyszerűen beteszem a kosárba a kiválogatott zöldséget és gyümölcsöt, ha pedig le kell mérni, akkor valami olyan dobozra ragasztom a vonalkódos matricákat, amikről könnyű leolvasni, a pénztárosok viszont utálnak ezért. Nekik ugyanis időre kell végezniük egy-egy vevővel, én pedig jelentős mértékben meghosszabbítom a munkafolyamatát azzal, hogy megbonyolítom a rendszerét. Zavarba jön, lefagy, nem érti, nézi, hol vannak a zacskók, ha pedig neki kell lemérni, bosszús, mert nem egy, hanem több mozdulatába kerül az öt darab zöldpaprika átfuttatása.
És ami alapból műanyagban van
És ha még meg is úsztam nagy nehezen a műanyag zacskókat, akkor ott vannak a joghurtok, tejek, a rizsek, tészták és egy csomó minden, ami kapásból benne van a műanyag csomagolásban. Igen, tudom, vannak csomagolásmentes boltok, de ha az ember három gyerekkel és munkával a nyakán hirtelen ebédet akar varázsolni, egyáltalán nem fér bele az, hogy elzarándokoljon tésztáért Budára.
A tanulságok számomra a következők
A műanyagmentességhez elképesztő mennyiségű cuccal kellene elindulnunk otthonról bevásárolni. Kellenek különböző méretű vászonzsákok, sok, rengeteg doboz, befőttesüvegek, palackok, kulacsok. A mindennapi szett részévé kellene válnia egy kávésbögrének spontán kávézások, és egy fém- vagy műanyagpohárnak spontán üdítőzések, fröccsözések esetére. Esetemben pedig mindezt szorozzuk meg öttel, hogy minden legyen a család minden tagjának.
Az élet spontán részének annyi, ha túrós tésztát kívánnak meg a kölykök a játszótérről hazafelé, nemet kell mondani nekik, mert nem tudunk hirtelen műanyagmentesen alapanyagokat szerezni hozzá. Ezek pedig még a túrórudikról, csokikról és macis üdítőkről való lemondásnál is kényelmetlenebbek.
Egyelőre így maximum a műanyag visszaszorításra lehet törekedni, de ahhoz is nagyon komoly tervezés és tudatosság szükséges.
Fotók: Getty Images
