Cold brew házilag: a frissítő, hideg nyári kávé receptje

Sági Zsófia 2019. július 8.

Imádom a cold brewt. Nincsen nála jobb frissítő a nagy melegben, a fagyival felturbózott jeges kávé sem tudja lekörözni - legalábbis nálam. 

Teljesen véletlenül ittam először cold brewt Németországban. Fogalmam sem volt, mit jelent a kifejezés, akkori hiányos némettudásom következtében megkérdezni sem tudtam, úgyhogy berendeltem egyet belőle. Egy vízzel és jéggel lazított erős kávét kaptam, amit cukorsziruppal édesítettek. Elképzelni sem tudtam, hogy hogyan készítik, de azért annyit éreztem, hogy ez nem egy espresso folyadékkal hígítva.

A legfinomabb hideg kávé, amit főzni sem kell

Úgyhogy utánanéztem a technológiának, és az az igazság, hogy még kávét sem kell hozzá főzni. A durvára darált kávébabot össze kell keverni hideg vízzel, betenni egy napra a hűtőbe, majd filteren keresztül leszűrni. Ennyi, készen van a cold brew.

cold-brew.jpg

Vagyis csak a koncentrátuma. Ugyanis maga az ital nem csak ebből áll, fel kell hígítani fele-fele arányban vízzel, teledobálni jégkockával és cukorsziruppal édesíteni.

Bár itthon is egyre több kávézóban lehet cold brewt kapni, olyan áron mérik, amit - ismerve a technológiát is - nem értek. Én mindig magamnak készítem el, ráadásul a koncentrátum a hűtőben 2 hétig eláll, úgyhogy bármikor előkaphatjuk onnan, ha jeges finomságra vágyunk.

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr2914925356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása