Diétás, villámgyors tortillapizza - Vacsora 15 perc alatt

Gedeon Lili 2019. április 29.

A pizza, mint az olaszok egyik ínycsiklandó nemzeti eledele, nem csak a csizmában kapható: már a legapróbb sarki vegyesbolt hűtőpultjában is találunk legalább háromféle ízesítésű korongot.

Árban szintén felettébb kedvező, nem csak a mirelit, de a pizzarendelés is, ráadásul rekordgyorsasággal az asztalodon lehet a gőzölgő finomság - néhány perc késésért pedig gyakran üdítővel vagy desszerttel kárpótolnak.

Összefoglalva: nem csoda hát, hogy évente több mint ötmilliárd pizza fogy világszerte, és ebben még nincsenek benne a fent említett csemegepultból vadászott olaszos ízvilágú finomságok.

Az eredeti nápolyi pizza

A pizza az 1700-as évek végén indult hódító útjára egy nápolyi kis étteremből. Azóta az olasz városokon kívül - a szóbeszéd szerint - Argentínában készítik a legautentikusabb pizzát, de tulajdonképpen a világon bárhol ehetünk az eredetire hajazó fogásból, akár Magyarországon is. A hagyományos itáliai pizza különlegessége, hogy tésztája vékony és nincs rátornyozva több rétegnyi feltét: a kevesebb több alapon a minőségi paradicsomszószon, a fűszereken és a sajton kívül semmiféle brokkoli, főtt tojás vagy fél disznó nincs a pizzára pakolva.

pizza_1200.jpg

Hogyan legyen diétás?

A fogyókúrázok amúgy is tisztában vannak vele, hogy a sok zsíros sajt és húsos feltét árt a diétának, ezért a vékony, szénhidrátcsökkentett pizzájukra a sajton kívül legfeljebb csirkemellet kérnek. Azonban, mivel nem tudunk ott lenni az elkészítésnél, nem láthatjuk, milyen hozzávalókból sütik meg a diétásnak gondolt vacsoránkat. A sajt zsírosságától kezdve a paradicsompürén át addig, hogy mennyi olajban sütik ki a húst, könnyen lehet, hogy tudtunkon kívül elszállunk a kalóriákkal. De nem akkor, ha magunknak készítjük!

Pizza 10 perc alatt?

A pizzatészta kelesztése és nyújtása sokáig riasztó tényező volt számomra is, de létezik egy varázslatos alapanyag, amit - ha nem rendeltetésszerűen használunk - fenomenálisan felgyorsítja és leegyszerűsíti a pizzasütés folyamatát. Ez pedig nem más, mint a tortillalap. Nem csalás, nem ámítás, ez a pizza tényleg gyorsabb a leggyorsabb futárnál is - a várakozáson felül pénzt is spórolsz, ráadásul nem fogsz minden egyes robogó hangra az ablakra tapadni, hogy vajon az a gőzölgő csomagtartó a te lakomádat rejti-e. 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3714331233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása