Nem is az az igazi kifejezés a cantuccira, hogy keksz, mert egészen más állaga van. Annyira ropogós és kemény, hogy elsőre úgy tűnik, beletörhet a fogunk, de azért ennek nincs meg a valódi veszélye, viszont épp az állag az, ami miatt komolyan rá lehet kattanni.
Sok helyen biscotti néven említik, ami elég felszínes megfogalmazás, hiszen a szó általában kekszet jelent, minden olasz kekszet, márpedig abból szerencsére rengeteg fajta létezik. A sütemény neve tehát cancucci vagy cantuccini, attól függően, kisebb vagy nagyobb formában készítjük el.
Az eredeti recept csak tojásból, némi borból, lisztből, cukorból és sok sok egész mandulából áll. Röhejesen egyszerű elkészíteni, ráadásul éppen ez az egyszerűsített módszer adja ki az állag, a forma és az íz különlegességét. Nem kell nyújtani, szaggatgatni, formázgatni, mint a kekszeket általában. Egyszerűen csak hurkává kell formázni a tésztát, majd kisütni, aztán a hurkát felszeletelni és kicsit visszatolni a sütőbe. A mandulák néhol egészben maradnak, de sokhelyütt kettévágjuk őket a tészta szeletelése közben, így még jobban megpirulnak, és ezt az intenzív mandulaízt a keksznek is átadják.
Nagyon sokféle egymástól különböző receptje ismert, van, aki kevés, más több vajat tesz bele. Minél több a vaj benne, annál omlósabb lesz és kevésbé kemény.
A cantuccit eredetileg a toszkán Vin Santo nevű csodálatos desszertborba mártogatva illik fogyasztani, de teához és kávéhoz is nagyon jól passzol. Szerintem az eredeti, változtatás nélküli receptet semmi nem múlja felül, de akinek van kedve, variálhatja a következő ötletek valamelyike mentén:
- A receptben megadott mandula súlyának felét dióra, felét aszalt áfonyára vagy meggyre cserélheti.
- Az előző képlet működik csak dióval is, esetleg kandírozott naranccsal.
Fotó: Ács Bori/Só&Bors
