Néhány év maradt, hogy megmentsük a Földet - Mit tehetsz te személy szerint?

Sági Zsófia 2018. november 26.

Lehet, hogy mi vagyunk az utolsó generáció, akik még megmenthetik a Földünket. Ez az utolsó évtizedünk, hogy visszafordítsuk a folyamatot. Lehet, hogy nem gondoltad volna, de te is nagyon sokat tehetsz azért, hogy megvédd a bolygónkat.

A legtöbb kutatás szerint ez az az évtized, ahol még tehetünk azért, hogy egy élhető hely maradjon a Földünk. Az ENSZ idei jelentése azonban nem kecsegtet semmi jóval, egyre rosszabb a helyzet, most kell lépnünk, hogy visszafordítsuk a folyamatot. A biodiverzitás helyzete romlik, az élelmiszer, az ivóvíz, az energia előteremtése a biológiai sokféleség rovására történik.

A probléma gyökere

Az 1970-es évek végén figyelt fel először komolyabban az emberiség a klímaváltozás veszélyeire, ekkor majdnem sikerült elérni a szén-dioxid-kibocsátás világméretű korlátozását. A szén, olaj és a gáz égetésének mértéke azonban nem csökkent, az emberiség egyharmada nem fért hozzá a villamossághoz, és a villanykörte használata éppen elég volt ahhoz, hogy a szén-dioxid mennyisége tovább növekedjen. Ezért, amikor 1980-ban megszavazták a javaslatot, a többség nem fogadta el a korlátozást. Sokak szerint 1980 volt az az év, amikor még meg lehetett volna állítani a folyamatot - írja a New York Times.

A klímaváltozás helyzete azóta folyamatosan súlyosbodik, a bolygó átlaghőmérséklete 1°C-kal emelkedett az ipari forradalom óta. Ha a felmelegedés elérné a 3°C-ot, akkor kisebb katasztrófával kellene számolni: ez a sarkvidéki erdők és a tengerparti városok elvesztését jelentené. A 4°C-os felmelegedés állandó szárazságot és elsivatagosodást okozna, míg az 5°C-os akár már az emberi civilizáció végét is jelentheti. A cél a 2°C-os limit megtartása, de már ez is a trópusi zátonyok kipusztulásával, a tengerszint emelkedésével és a Perzsa-öböl elnéptelenedésével járna. Ha 1980-ban elfogadták volna a javaslatot, akkor a felmelegedést 1,5°C alatt lehetett volna tartani. Ha erre ma már nincs is módunk, arra még van, hogy a 2°C-nál meghúzzuk a határt, de akkor ebben az évtizedben kell lépéseket tennünk!

WWF 2018-as jelentése alapján körülbelül 45 év alatt a gerinces fajok populációi 60%-kal csökkentek, 22%-kal kevesebb a számukra alkalmas élőhely, 129 millió hektárnyi erdő veszett oda, illetve a vizes élőhelyek 35%-a is eltűnt. Az élővilág haldoklik, a tengeri madarak 90%-ának gyomrában találnak műanyagot. A fajok kizsákmányolását és a terjeszkedést a fogyasztás spirálja hajtja - egyre többet és többet akarunk. Az emberiség túl sokat használ fel a természetes erőforrásokból, a fogyasztás mértéke 190%-kal nőtt az elmúlt 50 évben.

A 4Ocean jelentése alapján percenként körülbelül egy teherautónyi szemét kerül a tengerekbe, óránként 1,6 millió tonnányi, éves szinten pedig körülbelül 14 billió tonna. A tengereken úszó szemét 70%-át egyszer használatos műanyagok teszik ki.  

Egy fenntartható rendszerre van szükségünk, de ehhez a termelő, ellátó és fogyasztási rendszereket teljesen át kell formálni. Az újrahasznosítás egy lényegi pontja ennek a folyamatnak, amelyen belül a műanyag jelenti a legnagyobb kihívást. A műanyag használata elkerülhetetlen, helyettesítése mással szinte kivitelezhetetlen, ezért az újrahasznosításra kellene a hangsúlyt fektetni.

tengerzacsko.jpg

A műanyag okos felhasználása

Nem arról van szó, hogy minden műanyagot be kell tiltani, az lehetetlen a 21 században. A műanyag tudatos felhasználására kell törekedni, ami egyrészt az újrahasznosítást, másrészt az egyszer használatos műanyagok betiltását jelentené. Idén október 24-én fogadta el az Európai Parlament a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó javaslatot. Betiltanák a műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket, léggömbpálcikákat, de 2025-re az egyszer használatos műanyagok használatát is 25%-kal kellene csökkenteniük a tagállamoknak, a másfajta műanyagokat pedig külön kellene gyűjteni és 90%-ban újrahasznosítani. Magyarországon is egyre több javaslat kerül elő az egyszer használatos műanyagok szabályozására, bár ezek végkimenetele még bizonytalan. Ha elfogadnák, akkor 2019-től a környezetvédelmi díjat darabonként kellene megfizetni, ez akár 38 forint is lehet egy bevásárlózacskó után, 2021-től pedig teljesen betiltanák a műanyag zacskók használatát.

Az újrahasznosított műanyag szerencsére egyre több helyen felüti a fejét, egyre több gyártó fektet hangsúlyt arra, hogy az általa forgalmazott termék vagy legalább annak csomagolása újrahasznosított anyagból készüljön. Különösen nehéz dolgunk van az étolajjal, tárolására nehéz más alternatívát találni a műanyag helyett. A Vénusz az elsők között törekszik a műanyaggal járó környezetterhelés csökkentésére, ugyanis étolajos palackjainak többsége (1, 2, 5 és 10 literes palackok) 50%-ban újrahasznosított műanyagból készülnek. Az újrahasznosított műanyag természete miatt nagyon nehéz emelni az újrahasznosított anyag hányadát, de ez az 50% is hatalmas iparági előrelépés, egyedülálló kezdeményezés Magyarországon.

hulladek_2.jpg

Mit tehetünk azért, hogy megmentsük a bolygónkat?

A konyhában is nagyon sokat tehetünk azért, hogy megállítsuk a Földünk további pusztulását. Nézzük meg első körben, hogy mire kell figyelni a konyhában, majd tekintsük át, hogy mi mindent tehetünk még ezen kívül a bolygónkért.

1. Válasszuk hazai és helyi termelők termékeit, és ha tudunk, járjunk utána, hogy hol és milyen körülmények között állították elő azokat. Minél jobban mennek a hazai áruk, annál kevesebb importra van szükség, ami kevesebb csomagolóanyagot és üzemanyagot is jelent.

2. Vigyünk magunkkal mindig vászon bevásárlószatyrot! Ez akkor is legyen a táskánkban, ha nem készültünk eredetileg boltba menni, hiszen bármikor jöhet váratlan helyzet. A zöldségeket sem kell műanyag zacskókban kimérni, tudunk venni kis vászonzsákokat, ezekbe is ugyanúgy bele tudjuk őket tenni, majd használat után egyszerűen mossuk ki a kis zsákokat.

3. Egyszerű, újrahasznosított vagy visszaváltható csomagolású termékeket keressünk, járjunk utána, hogy milyen lehetőségeink vannak. 

4. Tartósított, félkész és kész termékek helyett vegyünk friss alapanyagokat, főzzünk otthon minél többet, kerüljük a fast foodot. A félkész és kész ételek majdnem mindig műanyagtálcában vannak, ezek elhagyásával is nagyon sokat tehetünk a bolygónkért. 

5. Hasznosítsunk újra a konyhában is, kerüljük a pazarlást és a maradékokból készítsünk valamilyen más, új ételt, használjuk fel a megmaradt dolgokat.

6. Ne mosogassunk folyó vízben, és csak annyi mosogatószert használjunk, amennyi tényleg szükséges, akár hígítsuk fel a koncentrátumot. Használjunk bögrés recepteket, próbáljunk meg minél kevesebb edényt használni. 

7. Gondoljuk végig, hogy szükségünk van-e az elektromos gépek használatára a konyhában. Kell-e az aprítógép a hagymához vagy mi is össze tudjuk gyorsan darabolni? Kell-e robotgép vagy mi is fel tudjuk verni a habot? 

hulladek_1.jpg

Ha már csak ennyit megteszünk, akkor is nagyon sokat teszünk a bolygónkért. Azonban a konyhán kívül is megannyi lehetőségünk van arra, hogy környezettudatosak legyünk. 

1. Autó és motor helyett mozogjunk minél többet, ami elérhető távolságon belül van, oda menjünk gyalog, ha pedig kicsit messzebb, akkor pattanjunk biciklire. A nagyobb távolságokat tömegközlekedéssel tegyük meg. 

2. Próbáljunk meg energia- és víztakarékos háztartási gépeket venni, nézzük a jelzéseket, és az A+, A++ energiafelhasználású gépeket válasszuk. Ezek lehet, hogy kicsit drágábbak, de hosszú távon a számláinknak és a környezetünknek is nagyon jót tesznek.

3. Gyűjtsük szelektíven a hulladékot, és mossuk el, mielőtt a tárolóba dobjuk. Nem nagy fáradság a papírt, a fémet, a műanyagot és az üveget külön gyűjteni, szánjunk erre egy kis időt, sokat segíthetünk vele a bolygónkon. 

4. Figyeljünk oda a fűtésre és a légkondicionálásra. Ha megy a légkondi, ne nyissuk ki az ablakot, a fűtést pedig ne hagyjuk magas fokozaton alvás közben. Ezekkel az apróságokkal is nagyon sok energiát megspórolhatunk.

5. Komposztáljuk az ételmaradékokat a kertben. A zöldségek héját, az almacsutkát, a tojáshéjat ne a szemetesbe dobjuk, jelöljünk ki a kertben egy helyet, ahova mindig kiborítjuk ezeket a lebomló anyagokat: a szemetesben is több hely fog maradni és a talajnak is jót fog tenni.

Ezek nem nagy dolgok, de hatalmas segítségek a Földünknek. Ha már csak egy részét betartjuk ezeknek a tippeknek, akkor is rengeteget teszünk a bolygónk megmentéséért. Ne lépjük túl azt a 2°C-os limitet, őrizzük meg a Földet az utókor számára. 

A Vénusz csomagolóanyagai gyártásakor is gondol a környezetre

A Vénusz kiemelt célja, hogy étolajainak csomagolóanyaga újrahasznosítható anyagból készüljön, illetve részben vagy teljesen eleve újrahasznosított legyen. Kartonjaik 100%-ban újrahasznosított papírból készülnek, az általuk évente felhasznált palackok legtöbbje (1, 2, 5 és 10 literes kiszerelés) pedig 50%-ban újrahasznosított műanyag. Címkéik többsége (1, 2 és 5 literes kiszerelés) FSC tanúsítvánnyal rendelkezik, ami igazolja, hogy alapanyaguk fenntartható erdőgazdálkodásból származik.

 A cikk a Vénusz támogatásával készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr8314357827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása