Meg kell-e mosni a csirkét sütés előtt? A válasz fura, de jó lenne betartani

Belsőolga 2018. október 5.

Habár mindenki azt tanulta, hogy az élelmiszert felhasználás előtt mindig alaposan meg kell mosni, a tudomány jelenlegi állása szerint az élelmiszerbiztonsági szakértők egyáltalán nem javasolják, hogy főzés előtt megmossuk a nyers csirkét, vagy más szárnyashúst. A külsején megtelepedő baktériumok ugyanis ilyenkor könnyen szétszállnak, beborítják a konyhát, és számtalan galádságot vihetnek véghez. 

Az USA élelmiszerbiztonsági hivatalának kutatásokon alapuló álláspontja szerint a nyers szárnyashúst rossz ötlet felhasználás előtt megmosni. Ha a kórokozók szemmel láthatóak lennének, jól látnánk, hogy az ilyenkor szerterepülő baktériumok akár három méteres körzetben is beterítik a konyhát, a munkalapot, az edényeket, a konyharuhát, a padlót, meg még minket is.

Ezek a baktériumok pedig nem kimondottan jóindulatúak: számtalan betegséget képesek okozni, különösen a kisgyermekekben, az idősekben, a várandós nőkben, és mindenkiben, akinek az immunrendszere nem elég erős ahhoz, hogy kivédje a támadást.

A szakemberek azt javasolják, hogy a szárnyashúst csak vegyük ki a csomagolásból, és a mosás mellőzésével rögtön tegyük a fazékba vagy tepsibe, és már kezdhetjük is a hőkezelést, ami garantáltan elpusztít minden baktériumot. Ez a legbiztonságosabb megoldás.

liuba.jpg

Fotó: Shutterstock

Gyanús, nagyon gyanús

Na, de mi van akkor, ha a csirkén gyanús dolgok vannak: tollak, esetleg más olyan dolog, amit semmiképpen sem szeretnénk rajta hagyni? Vagyis muszáj megmosni a húst.

Nos, ebben az esetben alaposan készítsük elő a műveletet. Először is pakoljunk el mindent a mosogató közeléből, edényeket, deszkákat, eszközöket, és főleg az élelmiszereket. Ha nagy darab állatról van szó, ami nem fér bele egy tálba, mossuk ki alaposan a mosogatót, a környékét pedig terítsük le papírtörlővel. Készítsük oda a főző- vagy sütőedényt, hogy a megmosott pulykával, libával majd ne kelljen végigcsepegtetni a konyhát. Eresszünk a mosogatóba pár ujjnyi hideg vizet, majd helyezzük bele a szárnyashúst. További vizet csak nagyon lassan csorgassunk rá, ezzel is csökkentve a fröcskölést - javasolják az amerikai szakemberek.

Ha csak kis darab húsokról van szó, akkor egy tálban is leöblíthetjük alaposan, majd a vizet óvatosan öntsük a lefolyóba.

A megmosott szárnyast elég lecsepegtetni, törölgetni nem kell, és már mehet is a tepsibe. Ez után szedjük fel a papírtörlőt, meleg, tisztítószeres vízzel törölgessük át a mosogatót és a környékét, és már kész is vagyunk. Mármint a szárnyashús mosásával, de a többi már gyerekjáték lesz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3314259571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása