Pár évvel ezelőtt, puszta kegyelemből, kiültettem a kertbe egy cserép csoffadt, hipermarketben vásárolt, hűtőházas mentát. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, de hát megmaradt a mojitoból, most mit csináljak vele, ki nem dobhatom, még élt. Idén pedig, egy szép tavaszi reggel, azt vettem észre, hogy egy mentaligetben élünk, úgy elszaporodott. A barátaink szerint nálunk csak kétféle növény van: az egyik, amiből pesztót készítek, a másik, amiből szörpöt. Mentából az utóbbit szoktam.
Ugyanezzel a módszerrel készülhet levendulaszörp, citromfű szörp, de akár a bodzaszörp, sőt, akácszörp is, de abban nem hiszek, meg különben is allergiás vagyok rá, úgyhogy az akáccal inkább nem kísérletezek. Mindent egybevetve, szörpöt készíteni kevés munka, nagy siker, ráadásul elég menő dolog a vendégeket, különleges házi szörppel kínálni. Nem egy nagy kunszt, nyugodtan ki lehet próbálni.
A menta egyébként is egy nagyon hálás növény, nem kell vele semmit csinálni, mégis kihajt. Ha szépen megtervezett, és berendezett kultúrkerted van, nem olyan falusi romantikus, mint nekem, ahol nőhet minden, amíg helye van, akkor inkább egy dézsába ültesd, mert különben tényleg mindent el fog borítani. Cserében a balkonon is hoz annyi hajtást, hogy évente párszor probléma nélkül megtépázhasd a jó cél, (úgy is, mint mentaszörp) érdekében.
Ahol el lehet csúszni
Mentaszörpöt készíteni pofonegyszerű, megfigyelésem szerint összesen két pont van, ahol el lehet csúszni. Az egyik az idő: akkor áztassuk be a növényeket, amikor biztosak vagyunk benne, hogy másnap lesz egy óránk foglalkozni vele, és dunsztba tenni az üvegeket. NEM bír ki két napot, bepállik, büdös lesz. A másik pedig az, amikor az ember nem figyel, és egy laza mozdulattal leszűri a vizet a levelekből a mosogatóba. Nem helyes, pont fordítva kell csinálni: levél megy, víz marad. Abból lesz a szörp, ugyanis.
