Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen apropóból jutott eszembe a kolbászkrém, talán azért, mert a lecsóhoz vettem egy nagyobb adag kolbászt, és tudtam, hogy nem használom fel egyhamar.
A kolbásszal úgy vagyok, mint a paprikás krumplival, néha elképesztően megkívánom, annyira, hogy azonnal ennem kell belőle, aztán miután ettem egy adagot, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik ez az érzés. Amikor vásárolni megyek, a legritkább esetben teszek a kosaramba kolbászt, csak akkor, ha célzottan van rá szükségem. A boltival sokszor ellenérzésem van, házihoz meg ritkán jutok.
A kolbászkrém megszületése
A kolbászt nem is szeletelve, hanem harapva szeretem. Kenyérrel, paradicsommal, paprikával, de szigorúan mindent harapva. Egyik nap hazaérve a munkából - éhesen - nyitogattam a hűtőt, és nézegettem a lecsófőzésből megmaradt kolbászt. Ha nem harapva, akkor hogyan egyem? Mostanában nagyon rákaptam a kencékre a retró melegszendvics-mániám miatt, úgyhogy innen jött az ötlet: kolbászkrém lesz belőle.
Fotó: Szász Eszter/Sóbors
