Édeskés, pikáns szőlőlekvár: tegyük el az ősz zamatát télire is

Szász Eszter 2019. augusztus 26.

Az ősz egyik nagy eseménye a szüret, amikor a sok finom szőlőből bor készül. Minden szem szőlő kincs, de érdemes pár fürttel félretenni, mert a boron kívül sok finomság készülhet belőle. 

Nyáron a gyerekeim megkérdezték, hogy van-e gyerekbor. Persze, válaszoltam nekik, hisz az a szőlőlé. Ettől függetlenül az igazi íze jobban érdekelte őket, de azzal még egy jó pár évet várniuk kell. 

A szőlőből készülő nedűk közül a nagy kedvencem a must, amelyből szinte bármennyit meg tudok inni. Az a jó benne, hogy otthon is elkészíthető, nem kell hozzá semmilyen speciális eszköz. Csak arra kell vigyázni, hogy gyorsan el kell fogyasztani, nehogy megerjedjen.

szololekvar.jpg

Sós és édes ételekhez egyaránt jó

A szőlőből süteményt, például pitét is süthetünk. Én azonban szeretném a szőlő ízét sokáig megőrizni, ezért - a többi gyümölcshöz hasonlóan - lekvárt készítettem belőle. A szőlőlekvár azért is különleges, mert zselésebb állagú, mint a hagyományos lekvárok, és sajtok, valamint húsok mellé is kiváló. Nem mindegyik szőlőből készíthető, én az othello fajtát választottam. Ehhez - a szőlő édessége miatt - nem is kell sok cukor. 

 Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr9615019740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása