Könnyed, gyümölcsös rozék augusztusra - Így talán könnyebb elviselni a kánikulát

Kodela Mia 2019. július 31.

Ugyan ebben a hőségben az első számú tanács, hogy alkohol helyett vizet igyunk, azért mégsem lehet három hónapot finom borok nélkül tölteni. A nyári napokra és estékre pedig pont jó választás a rozé.

Minden rozéról szóló cikk megemlíti, hogy mennyire trendi ital, és ez – a felmérések szerint – még így is marad jó ideig. Egyszerűen szeretünk rozét inni.

Rozéfajták

A rozé műfaján belül is többféle stílust találunk, nem egyenitalról van szó, még ha úgy is tűnik néha, hiszen az egyik palack pont ugyanolyan, mint a másik.

Rögtön itt vannak a buborékos rozék, az egyszerűbb gyöngyözőktől a legnagyobb francia champagne-házak kínálatáig. Aki a könnyedebbet keresi, az a kékfrankos, zweigelt, pinot noir, kadarka szőlőfajták közül válogasson, alacsony alkoholtartalommal és egy egyszerűen nyitható csavarzárral. Aki a kicsit erőteljesebb ízeket kedveli, az cabernet sauvignon, cabernet franc, syrah vonalon próbálkozzon. Egyes pincészetek rövidebb hordós érlelésnek is alávetik a bort, és olyan különlegesebb tételeket is érdemes megkóstolni, mint az egyre divatosabb pét-nat vagy a hosszabban héjon tartott siller.

Fröccsnek és kísérőnek is jó 

A rozé természetesen fröccsnek is tökéletes – a lényeg, hogy az alapbor jó minőségű legyen, a hideg szódából pedig ízlés szerint spriccelhetünk a pohárba. Pár jégkocka, és máris könnyebben viseljük a nyarat.

Az ételpárosítások terén is könnyű a dolgunk, hiszen a könnyedebb ételek közül szinte mindenhez illik. Ha nem akarunk főzni, akkor a friss saláták, egyszerű szendvicsek, gyümölcsök mellé kínáljuk; ha rávesszük magunkat, hogy a konyhába merészkedjünk, akkor tésztaételek, csirke, sült sajt, lazac kísérheti, egy siller pedig még a nagy nyári klasszikus, a lecsó mellé is passzol.

roze.jpg

Bujdosó Kék Gyöngyözőbor 2018

A dél-balatoni borvidék buborékosai egyre népszerűbbek, szinte minden itteni pincészetnél találunk már. Bujdosó Ferenc az elsők között készített itthon gyöngyözőbort; akik még emlékeznek a Seccóra, azok most Kék néven tölthetik a poharukba. Epres, cseresznyés illatú és aromájú, könnyed, igazi nyári finomság, a buborékoknak köszönhetően finom, krémes textúrával. Jégbe hűtve segít elviselni a forróságot.

Káli Kövek Frizzante Rosé 2018

A Káli-medencéből származó házasítás pinot noir, kékfrankos és cabernet franc szőlőfajtákból készült. A szén-dioxid buborékjai szinte kirobbannak a palackból, mikor lekapjuk a csavarzárat, a piros bogyós gyümölcsökkel és a citrusokkal együtt üdítő élmény. Ihatjuk magában, de akár egy elegáns vacsora elején is kínálhatjuk, mondjuk egy caprese vagy egy ráksaláta mellé.

Nagygombos Kékfrankos Rozé 2018 

Barta Anna borász annyira szereti a rozét, hogy többfélét is készít belőle. A kékfrankos ideális alapanyag, a mátrai területeken pedig szépen beérik, egyben a lendületes savak is megmaradnak. A piros bogyós gyümölcsök és a zöldfűszerek aromái ideális, üde rozét adnak, amelyből bátran készíthetjük a kedvenc fröccsünket is. A címkén lángos mellé ajánlják, azzal mindenképpen próbáljuk ki.

roze2.jpg

Heimann Mammaróza Rozé Cuvée 2018

Képzeljük el, ahogy Heimannék teraszán kortyoljuk ezt a rozét, a szemünk a szekszárdi dombokon pihen, kezünk ügyében ott a harmatos üvegű szóda, körülöttünk zajlik a pincészet élete és biztosan akad valami harapnivaló is. Ha otthon szeretnénk átélni ezt az élményt, akkor vegyünk egy palackkal és élvezzük a gyümölcsös, grépfrútos, gazdag ízeket, amiket négy szőlőfajta házasításának köszönhetünk.

Ruppert A Beszélő Virágok Kertje (siller) 2018

A hosszabban héjon áztatott kék szőlőből készült bor a siller. Sötétebb szín, mélyebb íz jellemzi, hívhatjuk akár nyári vörösbornak is. A Villányi borvidékről szüretelt, kékfrankosból készült bor intenzív fűszeressége és élénk savai mellett fanyar piros gyümölcsökkel van tele. A négynapos héjon áztatás csodás színt és szép mélységet adott a bornak. És elárulunk egy titkot is: a sillerfröccs az új rozéfröccs.

Fotók: Furmint Photo, DrKuktart

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr2814985040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása