Könnyed avokádós-garnélás saláta: tápláló és egészséges nyári ebéd

Szász Eszter 2019. július 7.

Egyik délben salátát rendeltem, de biztos, ami biztos, rendeltem mellé egy adag mákos gubát is, nehogy éhes maradjak. Azonban, amikor megettem, már nem is kívántam mást, a desszert megmaradt estére. 

A saláták, ha az alapanyagok jól vannak összeválogatva, laktatóbbak és táplálóbbak tudnak lenni, mint egy komplett főétel. Amellett, hogy az alakunkra is vigyáznak, nagyon egészségesek is, ráadásul gyorsan elkészülnek. 

garnelas_avokados_salata.jpg

A lényeg, hogy ne kelljen bekapcsolni a sütőt

Egy Szeged mellett élő, nagyon jó barátommal órákat töltünk azzal, hogy recepteket, ételeket elemzünk ki, főzési tapasztalatokat osztunk meg egymással. A kánikula ki tudja hanyadik napján írt nekem, hogy olyan jó lenne, ha olyan recepteket írnék, amelyekhez nem vagy csak minimálisan kell bekapcsolni a sütőt vagy a főzőlapot. Próbáltam átérezni a helyzetét, főleg úgy, hogy én a legnagyobb melegben is képes vagyok szinte bármit megenni. 

A jéghideg gyümölcsleveseken, például a nagy kedvenc meggylevesen kívül a saláták azok, amelyek szigorú értelemben megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. A salátavariációknak pedig se szeri, se száma, és általában az alapanyagok is megtalálhatóak hozzá otthon.

Én nagyon szeretem a tenger gyümölcseit. A garnélarák vajon megpirítva például tökéletes saláta-alapanyag. Ebbe a verzióba a másik kedvencem, avokádó is kerül, amely nemcsak vitaminokban, hanem antioxidánsokban is rendkívül gazdag. 

 Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr4514922238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása