Kérem a tisztelt Kormányt, hozza létre a Lecsóügyi Minisztériumot, mely tárca élére szerény személyemet javaslom. Mivel ez nyilvánvalóan a következő ciklus feladata lesz, kérem addig is koncentráljunk a jelenre, nézzük meg, hogy áll most a lecsótudományi analízis hazánkban.
Sok éve kutatási területem – sajnos még nem nyertem rá (mangalica)zsíros ösztöndíjat – a magyar lecsóirányzatok szerteágazó rendszere. Bonyolult rétegzettsége, egymásból következő iskolái szoros korrelációt mutatnak, egy-egy trend hívei mégis oly fundamentalista módon ragaszkodnak saját lecsóeszméjükhöz, mint a szekták hívei. A brazil szambaiskolák versengése, a modern festészet izmusainak finom különbségei, a kormánypárti és ellenzéki szavazók indulatai semmik ahhoz képest, amit a lecsóiskolák és a lecsóevő népesség megfigyelése és vizsgálata során tapasztalhatunk.
Egy jó kis lecsó
Ám kezdjük az elején. A lecsót jellemzően felnőttkorban kedvelik meg az emberek, nincsenek pontos adataim, de megfigyelésem szerint harmincévesen már rendszeresen fogyasztják, sőt, rajongva szeretik. Ennek bizonyítéka, hogy onnantól kezdve egész életükben az „egy jó kis” jelzős szerkezettel illetik az ételt, amely kicsinyítő becézés intim, közeli viszonyt fejez ki a táplálékkal. Pl: Úgy ennék már egy jó kis lecsót, idén még nem is főztem! vagy Szombaton csinálok egy jó kis lecsót, mit szólsz, Géza?
A lecsóiskolák lecsófelfogása, mint a génkészlet, vérségi úton hagyományozódik, de nekem az a sejtésem, hogy ez mégis tud változni az egyén életében, éspedig nagy érzelmi behatás következtében. Kérdőíves, fókuszcsoportos és interjús kutatási módszerekkel tudnám azon feltevésemet bizonyítani, hogy ezek az akár boldog (új párkapcsolat, új baráti kör stb.), akár traumatikus (külföldre költözés, epebetegség kialakulása stb.) események bizony el tudják téríteni az egyént a neki predesztinált lecsóútról.
Azok a bizonyos lecsóirányzatok
A lecsóirányzatokat leginkább egy háromdimenziós mátrixszal lehetne modellezni, bonyolultsági és - bizonyos nézetek szerint- „bűnösségi” változók mentén haladva, s míg némely irányzat között ajánlatos vagy legalábbis elképzelhető az átjárás, mások közt lehetetlen. Az alábbi felsorolásból is érzékelhető, hogy milyen bonyolult rendszerrel van dolgunk:
Vegán lecsó. Vegetáriánus lecsó. Csak szalonnával pirított lecsó – soha nem olajjal. Zsírról indított lecsó. Pirospaprikával is megküldött lecsó. Szalonnával – vagy olajjal – és kolbásszal készült lecsó. Ugyanez virslivel. Tojásos lecsó. Tojásos-kolbászos-virslis. Rizses lecsó. Lecsó galuskával. Lecsó tejföllel. Lecsó kolbásszal, virslivel, tojással, galuskával, tejföllel. Lecsó, amibe a paprikaanyag kizárólag bogyiszlói, vagyis az úgynevezett sárkánylecsó. Lecsó nagyon kevés paradicsommal. Lecsó fele annyi paradicsommal, mint paprikával. Lecsó ugyanannyi paradicsommal, mint paprikával. És a paradicsommennyiség tengelyén mozogva a fenti kombinációk – kolbász, pirospaprika, olaj, zsír, nokedli stb. – ismételt újragondolása. Aztán: lecsós máj, lecsós sertésszelet, tökös lecsó stb.
Ragaszkodás a hagyományokhoz
Az emberek nem szeretnek eltérni a saját lecsóhagyományuktól. Mi XXX-szel szoktuk főzni – mondogatják, hol rátartian, hol bocsánatkérő mosollyal. De nem csak, hogy nem főzik máshogy, de egy bizonyos életkor után képtelenek akár csak megenni egy másik lecsóiskola produktumát. Pl. a megrögzött rizseslecsósok inkább nem kérnek az ételből, ha nincs benne rizs. Meg se kóstolják, habár magát a lecsót szeretik. Rejtély.
A rossz lecsó
Mint lecsókutató kijelenthetem, hogy Magyarország összes lecsójának van létjogosultsága, kivéve egyet: a rossz lecsót. Erről szintén ejtsünk néhány szót. Mitől rossz egy lecsó? Attól – hasonlatosan az élet sok más dolgához – hogy unalmas. Ha hóka, ízetlen, nincs sava-borsa. Az nem Jó Kis Lecsó hanem Bánatos Lecsó, nem szívvel készült, hanem kedvetlenül. Külön fejezetet fogok szentelni tervezett tanulmányomban annak, milyen személyiségjegyekből valószínűsíthető, hogy az illető Jó Kis Lecsót tud főzni, és milyenekből, hogy bizonyára Unalmas Lecsót takar vaslábosa teteje. Elöljáróban elárulhatom, hogy a kérdés összefüggést mutat a kockázatvállalási hajlandósággal.
Evindencia, hogy a bográcsban készült lecsó a világon a legfinomabb, de ceterum censeo, a tűzhelyen készült lecsónak is ugyanannyi, ha nem több létjogosultsága van, mint a szabad tűzön főttnek – gondolván itt a bográcsos változat ismert peremfeltételeire.
A gyerekkori emlékek
A lecsóügyi kutatást végzőknek alapmű a L’ecsó című film, ami ugyan Párizsban játszódik és Ratatouille az eredeti címe, hiszen a franciák padlizsános lecsójáról – is – szól, ám szögezzük le: a ratatouille nem lecsó, mivel padlizsán – nota bene cukkini – van benne, és ez alapvetően más, in concreto mediterrán pályára állítja az étket. Ami köszönőviszonyban sincs a magyar kultúrával és néplélekkel, még a Hamvas Béla-i értelemben sem. A film viszont egy apró remekmű, benne egy rendkívül fontos felismeréssel: mindenki azt a lecsóízt keresi egész életében, amit gyerekként az anyja asztalánál kóstolt egy forró júliusi napon, mikor még egységben volt a természettel és nem az elválasztottságot élte meg a világból, hanem a teljességet és az azonosulást – habár ennek akkor még nem volt tudatában. Mikor még kipiszkálta, otthagyta a lecsót, azt a jó kis lecsót.
Fotók: Shutterstock
