A gyerekkori kedvenc az édes, cukros dióba forgatott egyben sült kelt tészta, az aranygaluska. Vaníliasodóval igazi mennyei csemege, amit ráadásul nem is nehéz elkészíteni.
A férjem, aki a hét minden napján korán kel, szombatonként, ahelyett, hogy tízig aludna, felnyalábolja a törpöket és együtt kicsörtetnek utánam a piacra.
Az aranygaluska újra előkerül
Az ok egyszerű, a szombat nem szombat a talponállóban elfogyasztott lángos nélkül. A kislányom is imádja. A fiam egy ideig tartotta magát, de aztán egy alkalommal kibökte, hogy neki ez a lángos bizony túl olajos - egyem a szívét - és ő ilyet nem kér. Elveszetten ácsorgott a falatozó apa és húg mellett, és mivel én sem vagyok egy nagy lángosos, kézen fogtam és elindultunk, hogy szerezzünk valami kedvünkre valót. Így bukkantunk a kézműves pékség standján aranygaluskára, amihez még vaníliasodó is járt. Imádtuk, úgyhogy elhatároztuk, hogy magunk is elkészítjük együtt.
Ha nem is aznap, - hiszen aznap már jól begaluskáztunk, - de a következő hétvégén nekigyürkőztünk a feladatnak. Fellapoztuk a családi receptgyűjteményt, és ott volt, a mi, saját aranygaluskánk. Nem volt kérdés, hogy ezen útmutatások szerint járunk majd el.
Gyúrtunk, kelesztettünk, együtt szaggattuk a tésztát. Az esztétikumra fittyet hánytunk. A végeredmény szuper lett, vajpuha és könnyű. A frissen sült házi aranygaluska össze sem hasonlítható a készen vett, bolt verziókkal. És ha már csinálunk valamit, csináljuk jól. Gyorsan összedobtunk egy vaníliasodót is. Mert az aranygaluska csak azzal az igazi.
Fotó: Pataki-Szabó Fruzsi/Sóbors
