Mindig nevetek, mikor Nagyanyám, a városi asszony, egy-egy általa nem használt alapanyag említése hallatán odaveti: Jaj, ti modern emberek, olyan furcsa dolgokat esztek.
Ugyanígy reagált, mikor bedobtam, hogy csalánt akarok főzni. Döbbenet ült az arcára, ezt már tényleg nem tudta mire vélni. Egy rövid hatásszünetet tartott, míg emésztette a hallottakat, majd röviden ennyit mondott.: Hát, remélem, azért a gyerekeket nem ilyesmivel eteted.
Nem láttam értelmét, hogy tovább érveljek a csalánevés pozitívumai mellett, úgyhogy ennyiben maradtunk. Végül nem is főztem csalánt. Elfelejtődött a dolog.
A csalánfőzelék újra képbe kerül
Jó pár hónappal később, egy vasárnapi ebéd után ücsörögtünk a konyhában, beszélgettünk, közben a mama egyik régi viharvert szakácskönyvét lapozgattam. Mígnem megakadt a szemem egy recepten.
Nem akartam elhinni, amit látok, pedig ott állt feketén-fehéren a főzőkönyv megsárgult lapján: Csalánfőzelék. Diadalmas mosollyal az arcomon, elé tettem a könyvet. De mivel a Nagyanyámról volt szó, csak legyintett és annyit mondott: Akkoriban is voltak ám fura népek.
Úgyhogy következzen most a fura, modern népek egyik étele, a csalánfőzelék.
Fotó: Getty Images
