Dödölle, ganca, gánica, megint egy olyan egyszerű, régi, olcsó étel, ami egyszerűsége ellenére sok időt, energiát, erőt, rengeteg mosatlan edényt és türelmet igényel. Most szólok: csak akkor állj neki, ha valakit tényleg boldoggá akarsz tenni.
A dödölle, amit már 18. századi szakácskönyvek is említenek, eredetileg kásából, általában köleskásából készült. A kihűlt kását szeletelték metélt formára és melegítették újra. Két ma is elterjedt fogyasztási formája ismert, az egyik esetben köretként működik szószos, szaftos ételek mellett, például pörkölttel vagy vadassal. A másik, zalai fogyasztási formája a lent is leírt hagymás, szalonnás, tejfölös verzió.
A krumpli csodálatos alapanyag, elképesztő dolgokra képes. A dödölle tésztája se nem olyan, mint a krumplipüré, de nem is azonos egészen azokkal a krumplis tésztákkal, amikből a nudli és a szilvás gombóc készül. A kulcsfontosságú különbség, hogy nem csak a krumplinak, a lisztnek is meg kell főnie benne.
Elég nagy fizikai meló elkészíteni, mert nem elég megpucolni és megfőzni a krumplit, aztán bele kell keverni a lisztet és a ragacsos, sűrű, kemény tésztát a láng fölött tovább keverni és keverni, míg kissé ki nem szárad. Ekkor jön a szaggatás és a sütés, amihez pedig a kellő hőfokot nehéz eltalálni - ha túl forró a serpenyő, akkor elég és kiszárad, ha meg nem elég meleg, akkor sosem sül meg rendesen. A munka megéri, mert a végeredmény egy semmihez nem hasonlítható állag, egy pirult, hagymás-szalonnás íz, amit mindenki nagyon szeretett.
Fotók: Ács Bori/Só&Bors
