Nemrég túrós táskát vettem a péknél, és egészen mélyen megrázott a pillanat, amikor a két borsónyi száraz túrómorzsa kigurult belőle, de még szomorúbb volt, mikor kiderült, hogy ez volt mind, nincs több. Pedig hát a lényeg itt a túró volna.
Sok krémes, habos, inkább savanykás, mint édes töltelék. Persze az is fontos, hogy a tészta finom és foszlós legyen, és éppen csak körbeölelje a rengeteg túrót. Ilyen túrós batyura vágytunk egy januári, szürke délutánon, és úgy gondolom, maximálisan sikerült teljesíteni a kihívást.
Az is lényeges, hogy se a tészta, se a töltelék ne legyen túl édes, úgyhogy csak kevés cukrot szoktam használni, viszont a túróba sok vanília és citromhéj kerül helyette. A formázástól nem kell megijedni, arra viszont érdemes figyelni, hogy a négyzet négy sarkát valóban összecsípjük, különben sülés közben szétnyílhatnak a batyuk.
Nehéz döntés előtt állunk, ha a mazsoláról van szó: legalább annyian gyűlölik a véletlenül felbukkanó mazsolaszemeket, mint ahányan imádják, úgyhogy érdemes végiggondolni a célközönség ízlését, mielőtt beleszórjuk. Jelen esetben nem került bele, mert bár külön szeretik, süteményben ráharapni utálnak a gyerekeim.
Fotók: Ács Bori/Só&Bors
