Megkaptam a sorstól, hogy hét - vagy inkább tizennégy - bő esztendő után hét szűk esztendőt mér rám. Nem berzenkedem, sőt, új képességeket és tulajdonságokat fejlesztek ki, és lehetőségnek élem meg életszínvonalam drasztikus zuhanását.
Na jó, azért az túlzás, hogy örülök, de már elfogadtam és felfedeztem benne a leleményt, a ravaszságot, a trükköt és a tanítást. Ebben sokat köszönhetek Eckhart Tolle-nak és Alexander von Schönburgnak.
Sok évig nem kellett néznem az étlap jobb oldalát, körbe ettem Budapestet, az ország, a világ éttermeit, és ha libamájra támadt gusztusom, hát istenem, arra támadt. Meg is kaptam. Otthon is sokat főztem, nagy vacsorákat, sok barátnak, havonta legalább egyszer krőzusi lakoma volt nálunk, ahol patakokban folyt a tejszín a 75%-os olvasztott csokoládéval és a legjobb villányi vörösborokkal, és ahol hegyekben állt a fényes, fekete magvas olajbogyó, a gravlax és a boeuf bourguignon. A lakomák, pénzügyi és családi helyzetemben bekövetkezett változások okán elmúltak, a barátok – valódi vaníliával pöttyözött édes - krémje viszont szerencsére maradt.
Szembenéz, elfogad, vált
Ki kellett alakítanom egy új stratégiát. Jót enni és eleget, de nem hízni - ami nagy teljesítmény egy, a szétnyíló társadalmi olló alsó szárán kalimpáló középosztálybelinek. A mélyszegénység témát most hagyjuk, attól túlságosan indulatba jövök.
Minden hozzáállás alapja az, hogy miként fogjuk fel a veszteséget. Én - némi önsajnálat után - kalandnak, kihívásnak és a tudatosság fejlesztésének fogtam fel az éhkoppot, mint már az elején írtam. Azért ismételgetem ezt, mint a papagáj, mert tényleg ez a legfontosabb. Ha szembenéztünk a dologgal és megvan a stratégia, akkor a siker harmadán már túl is vagyunk.
Főzni kell, mert... kell
Az új életben az új ritmus kialakítása a legfontosabb. Holnap hétfő, teszem azt. Ott leszek a munkahelyemen, ebédidőben éhes leszek, mit fogok enni? A rendelős ételek nálam esélytelenek: annyira környezetszennyezőek, hogy már a látványuk is fájdalmas, és mikor egyszer-egyszer kóstoltam, nem futottam bele igazán jóba.
Ha kifőzdébe, önkiszolgálóba megyek vagy a közeli kisvendéglő menüjét eszem, netán valami street food jön szembe, két út áll előttem: az olcsó kaják nagyon hizlalnak és rendkívül egészségtelenek, az egészségesek viszont drágák az én pénztárcámhoz.
Ha irodában dolgozol és mindennap krumplis tésztát, tojásos nokedlit, rizses húst választasz a tálcádra, akkora lesz a segged, mint egy kamion. Viszont a Cézár saláta, a minestrone leves, a natúr hús zöldkörettel sokkal drágább a fenti kalóriabombáknál. A spenót, sóska, tökfőzelék meg szinte biztos, hogy nem olyan könnyű és friss, mintha te csinálnád, én legalábbis jó főzeléket csúcséttermen és a Kádár vendéglőn kívül nem ettem. Sok helyen főznek ízletesen, de ha az alapanyag nem jó minőségű, ha a zöldség Kínából jött, ha a csirkemell a legolcsóbb, hormonos, vizes, kétszer visszafagyasztott hús, ha a napi menüben hirdetett rántott harcsa igazából pangasius, akkor nem vagy beljebb, sőt. Vagy kiváló a minőség, de csillagászati a menüár.
Tehát maradt az otthonfőzés magam vásárolta jó alapanyagokból. Ez embert kíván, tervezést, stratégiát. Ehhez piacra kell menni, előkészíteni, feldolgozni az alapanyagokat és pénzzel, idővel, energiával beleállni az életmódváltásba.
Segítség a nagyoktól
Nekem sok segítséget adtak ehhez Polcz Alaine, Jamie Oliver, Stahl Judit szakácskönyvei, Főzelékes Feri weboldala. És nem is a receptek voltak a legjobbak, hanem az a szemlélet, amit megtanultam tőlük. "A mi van itthon, mit lehet ebből kihozni?" alapkérdésre mindannyian kiváló válaszokat adnak. Borbás Marcsit is nagyon bírom, ám az ő könyveiben - mivel hagyományos magyar ételeket gyűjt össze- javarészt dödöllék, langallók, gányicák meg hasonló nevű ételek vannak zsírból-lisztből-krumpliból, amiket nagyon szeretek - nagyon! -, de ilyet csak akkor ehetek, ha aratni megyek a mezőre Péter Pálkor. Vagyis, sajnos soha.
A hétvége teendői
Húst egyszer egy héten vásárolok, nem feldolgozottat, hanem hormonmentes, tanyasi húst az ország egyik legjobb hentesboltjában, a Kisgömböcben. Sajtot, tojást szintén egyszer vásárolok egy héten, piacon, termelőtől. Hetente nagyjából 6 tojást, 30 deka kecskesajtot és szintén 25 dekányi tehénsajtot. Nem veszek áltrappistát, sajtkészítményt, növényi zsiradékból tákolt "sajtkrémet". Szintén a piacon szerzek be egy héten kétszer idényzöldséget, ha lehet őstermelőtől. Boltban rizst, bulgurt, kölest, olívát, rizstejet veszek.
Nem döntöm el szigorúan, hogy mit fogok főzni, tudom a fő vonalakat - kevés hús, kevés sajt, sok zöldség és gyümölcs, kevés, első osztályú kenyér -, és hagyom magam inspirálódni. És igen: drága és minőségi alapanyagokat vásárolok.
Nem pazarlom hülyeségre a pénzem és a testem
De nem költök zsíros szalámikra, felvágottakra, nassra, chipsre, puffasztott, finomított lisztből sütött - csupacukor pékárura, fagyasztott-panírozott csirkedarálékra, félkész pszeudopizzára, poharas krémekre, satöbbikre. Így marad keretem valódi ételekre. Nekem a luxus a méz - szintén a piacon, őstermelőtől -, az igazi citrom és a rizstej. Ezek is nagyon drágák, és bizony mondom néktek, hogy mindennap örülök, hogy velük kezdhetem a napom. Az éttermezés nem hiányzik, eleget csináltam. Ha nagyritkán részem van benne, igen, élvezem. A jó street-food-nak havonta egyszer nem állok ellent, sőt, ki akarom próbálni Budapest egyre több és egyre jobb ilyen helyeit, de nekem bőven elég negyedévente egy kézműves hamburger.
Példa
De lássuk mindezt egy konkrét példán keresztül: a múlt szombaton négy tanyasi csirkecombot vettem a Kisgömböcben és mindet megsütöttem. Aznap ebédeltünk ketten főzelékkel fejenként egy-egy combot. Vasárnapi ebéd: az egyikről leszedtem a húscafatokat és salátára feltétnek szórtam, kecskesajtdarabokkal, magokkal, paradicsommal, pirítóssal tálaltam. Hétfőn ebédre a munkahelyünkre vittük a másik csirkecomb húscafatjait, kis olíván gombával átsütve, főtt barna rizzsel összekeverve. És a kedvencem: vasárnap főztem egy alaplét a megmaradt csirkecsontból – Jamie trükk, hogy a sült csirke csontjai kiválóak alaplének, de csak tanyasi állat esetében–, amiből hétfőn este zöldségleves készült vacsorára és keddi ebédre. Négy napig ettük ketten a finom, minőségi húst a négy csirkecombból. Kétségtelen, hogy nem eszem nagy mennyiséget, mert attól álmos, kajakómás és túlsúlyos leszek. De erre is rá kellett szoknom. Könnyebb, mint amilyennek tűnik. Amolyan párizsi nő stílusban egyszerre keveset eszem, de mindig jóllakom. Csak nem pukkadásig. Hazai alapanyagból nem zabálni, hanem élvezettel eszegetni – Borbás Marcsi is ezt ajánlja.
Őszinte vallomás
Én ezt az egészet nagyon szeretem, de bevallom, sokszor unom. És igazából arra vágyom, hogy mindennap elém tegyenek egy tányér friss, finom egészséges kaját. Ha sok pénzem lenne, akkor alkalmaznék egy szakácsot, aki egész hétre megtervezné a nekem tetsző menüt - hétfő reggelente egyeztetnénk forró tejeskávét iszogatva a kastélyom télikertjében -, bevásárolna és megalkotná a pompás étkeket.
Addig, pénz híján, magam játszom el magamnak ezt a szerepet - könnyed-franciás-Amélie-sre véve a figurát - és meg kell mondjam, elég jó vagyok benne.
Ajánlat inspirációhoz: Eckhart Tolle művei, Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon, avagy a stílusos elszegényedés művészete, Polcz Alaine: Főzni jó!, Főzelékes Feri könyvei valamint Jamie Oliver műsora.
Fotók: Shutterstock
