Tejjel locsolt szikkadt kifli vagy vaníliás-illatos kalácspuding - elképesztő végletek vannak a különböző gubareceptek között, pedig ez az egyik legősibb ételünk, és már kétszáz éve legalább a karácsonyi szokások része.
A gubák eredetileg vízzel leforrázott kiszáradt kenyérfélékből készültek. A mákos guba régen és ma is a karácsonyi nagy lakoma előtti húsmentes étel volt, amit gyakran túróval készítettek.
Rengeteg ismert elnevezése van, az is mutatja, mennyire fontos és elterjedt fogás volt mindig: laksa vagy laska, rongyos kapca, lángelő, pupa, gubó, bobajka, doboska. A mákos verzióban fontos volt a mák, mint szerencsehozó szimbólum.
A mai csúcsgasztronómia gyakran elképesztően túlbonyolítja, a menzák pedig szörnyű szintre képesek lealacsonyítani szegény szeretett mákos gubánkat. Én valahol a középúton járok: a szikkadt kalácsot vagy kiflit kicsit kiszárítom, hogy jól magába szívja a sodót, mégse legyen tocsogós. Aztán a tojásos-tejes keverékkel és a mákkal együtt sütöm meg, és extra sodót vagy pudingot locsolok rá tálaláskor.
A mákos guba, mint karácsonyi ebéd nagyon okos hagyomány. Van egy kényeztető, ünnepi jellege, de nem annyira laktató, hogy ne tudjunk rákészülni a nagy vacsorára.
Fotók: Ács Bori/Só&Bors
