Gyerekkoromban, amikor sütőtökről beszéltünk, mindig a kocsikerék nagyságú, szürke tökről volt szó. Édes volt és illatos, habár háromszor is meggondoltuk, hogy felvágjuk-e, mert eltartott egy darabig, mire egy akkora bestia elfogyott.
Később megjelentek a most is elterjedt sonkatökök, ezeknek a mérete már sokkal felhasználóbarátabb, az íze viszont szerintem messze nem olyan finom, mint a régi, nagy, gerezdes, szürke töknek volt. De legalább befér a cekkerbe, és haza lehet szállítani gyalog is.
Néhány évvel ezelőtt pedig egy még kisebb fajtával találkoztam a festői Fertőrákos szőlőültetvényeinek tövében: a hokkaido tökkel. Végül is csak kíváncsiságból vásároltuk meg, mivel egyrészt méregdrága volt, másrészt viszont a családunk férfitagjai kimondott japán mániával élnek (a férj feketeöves aikidomester, Hokkaido pedig Japán egyik szigete).
Fotó: Shutterstock
Ráadásul, a termelő azt is elárulta, hogy ez a fajta tök minden fillért megér, mert még hámozni sem kell, a héja szétfő, és simán beleturmixolhatom a levesbe. Na most, nem azért, mert lusta vagyok, de ha meg lehet úszni egy konyhai előkészítési fázist, akkor azonnal jelentkezem, hogy én ezt akarom.
Így vásároltunk végül három darab hokkaido tököt, majd pedig azóta másik százat. Egyrészt, mert ha az ember nem a festői Fertőrákos lankái alatt vásárolja, akkor harmadannyiba kerül, másrészt mert rájöttünk, hogy isteni finom az íze, és tényleg nem kell meghámozni. És még felvágni is könnyű, a vastag héjjal való küzdelem el is marad. Főzzetek ti is levest hokkaido tökből, nem bánjátok meg.
Fotó: Shutterstock
