Nem haverod a tökfőzelék? Akkor készíts citromos töklekvárt!

Citromhéjjal, fahéjjal, vaníliával ízesítve igazi csemege

Belsőolga 2018. július 5.

Egyik évben a szomszédasszonyom beállított hozzánk egy ásónyi tök palántával. Esedezett, hogy segítsek rajta, mert tavaly véletlen kint hagyott a földön néhány patisszont, aminek az összes magja kikelt, és most itt áll vagy százhúsz palántával. Ha nem fogadom be ezeket, az összes fiatal kis növény a komposzton leli halálát.

Természetesen megesett a szívem a cuki kis patisszon palántákon, elültettem őket a kertemben, majd pár hét múlva elkezdték ontani a csodálatos... főzőtököket. Vagy az össze-vissza porzás miatt történt így, vagy szétesett a genetikájuk, végül is mindegy, lényeg, hogy patisszon helyett termett egy csomó főzőtököm, úristen, mit kezdjek én ennyivel?

Mivel úgy éreztem, hogy a szomszédasszonyom valamennyire mégiscsak felelős az örökbe adott tökeiért, megkérdeztem tőle, hogy ő mit szokott csinálni ebben a helyzetben, rögtön mondjon valami okosat. Ami nem a gyalulva mélyhűtőbe rakás, az ugyanis nincs, és a tökfőzeléket, fájdalom, amúgy sem eszi meg senki.

toklekvar.jpg

Fotó: Shutterstock

És akkor a szomszédasszonyom ledobta a gasztronómiai atombombát: természetesen lekvárt! Méghozzá citromhéjjal és fahéjjal ízesítve, amitől elképesztően friss, kissé fanyar, de csodálatosan finom íze lesz a töklekvárnak. A tök tulajdonképpen csak vivőanyag, ízesíthetem amivel csak akarom, és higgyem el, imádni fogjuk, főleg a gyerekek, palacsintában.

Több sem kellett, elkezdtük a maratoni tökpucolás hadműveletet. Mindenki boldog volt, a gyerekek azért, mert végre farigcsálhatták a tököket, ahogy a kedvük tartotta (nem baj, úgyis pépesítjük), és én is boldog voltam, mert imádom, amikor tele van a kamrapolc izgalmas csemegével.

A töklekvár egyébként bevált, a kivájt magokból pár marékkal visszadobtam a kertbe (a gerillakertészet híve vagyok, nem szeretem az egyenes sorokat, az életszeretetből, random kikelt, boldog növényekben hiszek), és így a következő évben is lett egy csomó, megint egészen más formájú tököm, ami tök jól jött, mert addig pont elfogyott a tavalyi töklekvár. Készítsetek ti is, akár egy tökből is, higgyétek el, érdemes!

Fotó: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr6114081333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása