Főtt tojás pucolás gyorsan, egyszerűen, ahogy mi csináljuk.

Tényleg ledobja a héját a főtt tojás, ha vízben összerázzuk?

Belsőolga 2018. június 18.

Mi itt a SóBorson mindent elkövetünk, hogy megkíméljünk benneteket a neten terjengő, látványos, ámde teljesen fölösleges, vagy működésképtelen konyhai trükköktől. Ezúttal főtt tojás hámozását próbáltuk korszerűen megreformálni, hogy milyen sikerrel, azt a videónkból megtudhatjátok.

Netes videók szerint ha a főtt tojást vízbe tesszük, és összerázzuk, akkor önként, és gyakorlatilag emberi kéz érintése nélkül le fogja nekünk dobni a bundáját. Na jó, héját. Ez egy rendkívül vonzó lehetőség, főleg, ha rakott krumplit készülünk sütni nyolc főre, akkor ugyanis ipari mennyiségben vagyunk kénytelenek főtt tojást előállítani. Jól jön ilyenkor egy ütős trükk.

tojas_pucolas.jpg

Nos, rázni, azt nagyon tudunk. Igaz, eddig még sosem vált be, de mi nem tanulunk nincsenek előítéleteink. Előbb kell annak felkelnie, aki minket rá akar venni, hogy egy lehetőséget eleve használhatatlannak tituláljunk, és kipróbálás nélkül elvessünk.

Betettük tehát a tojásokat egy vízzel teli edénybe, ráztuk, ráztuk, a végeredményt pedig lássátok a videóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr4314044926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása