Most még nem is érzékeljük, nemsokára, ősszel és télen milyen életbevágóan fontos dolog lesz a szilvalekvár, pedig tényleg az, nélkülözhetetlen lesz, és nem is olyan sokára.
Mert kell az őszi buktákhoz, a gombócok végtelen sorához, amit a gyerekek nem igazi szilvával, hanem csakis és kizárólag lekvárral szeretnek, kell a karácsonyi flódnihoz, hókiflihez, mindenhez.
A jó szilvalekvárhoz jó szilva is kell, érett, és sok idő, türelem és semmi cukor. Meg egy kis varázslat.
Számomra abszolút hihetetlen volt, mikor először láttam, ahogy anyukám a szilvával teli fazekat bedugja a sütőbe reggel, majd este már meg lehet kóstolni a lekvárt. Semmit nem tesz hozzá azóta sem, és voltaképpen nem is nagyon csinál vele semmit, csak mikor eszébe jut, akkor átkeveri. A szilvák saját saját magukat főzik meg.
Ez a lekvár nem olyan lesz, mint azok, amikben megáll a kanál, egy annál lágyabb, darabosabb féle, de pont ezért annyira jó, mert könnyebb, kevésbé tömény.
