Ez a legjobb búzaliszt helyett, ha palacsintáról van szó

Tamás Katalin 2019. augusztus 30.

Búzaliszttel tanultam meg sütni-főzni, így meglehetősen nagy kihívás volt, amikor végigpróbálgattam csaknem az összes paleolisztet.

Gyakorlatilag tövig rágtam a körmeimet, amikor megpróbáltam a sikéres lisztet magliszttel helyettesíteni és a végeredményben a süti helyett egy ragacsos, morzsalékos kupacot húztam ki a sütőből. De ettem már így kókuszízű spenótot és kocsonyás állagú főzeléket is, sőt, nyúlós tésztát is. Szerencsére egy rövid kísérletezgetés után azért ügyesen el lehet lavírozni velük a konyhában.

palacsinta_cikk.jpg

Ez a legjobb búzaliszt helyett, ha palacsintáról van szó

A palacsinta ugyancsak kritikus pont a paleóban. A kókusz- vagy mandulaliszt íze tökéletesen illene hozzá, viszont tapasztalataim szerint ezekből készítve hamar egy halomban összeragad a serpenyő alján, vagy fordításkor darabjaira szakad. Aztán rátaláltam a gesztenyelisztre, amiből szuper finomság készíthető, és szinte teljesen úgy viselkedik a palacsintában, mint a búzaliszt. Gyönyörű, akár egészen vékony palacsintákat is lehet vele készíteni, bár egy plusz, kellemes gesztenyeízzel számolni kell.

A gesztenyés töltelék elkészítése gyors és egyszerű, ezért egy gesztenyeimádót azonnal le lehet nyűgözni ezzel a párossal. Természetesen a kakaó és a lekvár is illik hozzá, ezekkel sem lehet nagyon mellélőni.

Fotó: Tamás Katalin/Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7214329059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása