Megéri mikrohullámú sütőt használni? Ezért gondolom, hogy felesleges

Ács Bori 2019. július 24.

A mikrohullámú sütő teljesen felesleges eszköz egy olyan konyhában, ahol máskülönben jól működő sütő és tűzhely is található. Mivel nekünk van, használom, pedig nélküle is éppen ugyanolyan jó lenne az élet, ha nem jobb.

A szokás hatalma

Minden egyes alkalommal, mikor nyaraláson vagy barátoknál olyan konyhába kerülök, ahol nincs mikró, az első pillanatban elveszettnek érzem magam. Hirtelen nem is tudom, hogyan melegítsek tejet a kávéhoz, és percekbe telik, míg olyan teljesen evidens lehetőségekre ébredek rá, mint a lábos és a tűzhely kézenfekvő használata. Néhány alkalom után simán le lehet szokni róla, és arra is hamar ráébred az ember, hogy voltaképpen jobb nélküle.

Mire való?

A mikrohullámú sütő eredeti célja az ételmaradékok újramelegítése gyorsan és egyszerűen. Erre például kapásból nem képes. A folyadékok esetében a leghasználhatatlanabb: a tál már egy perc után olyan forró, hogy szétégeti a kezet, ha hozzáérünk, a leves viszont még mindig csak langyos. Vagy ha a lé már fel is melegedett, a benne található szilárd elemek biztosan hűvösek maradtak, garantálva ezzel a lehangoló gasztronómiai élményt.

Hideg, meleg

A szilárd ételek esetében még rosszabb a helyzet, mert biztos, hogy bizonyos pontokon tűzforró, másutt pedig jéghideg lesz a tálon található étel. Ezen a jelenségen csak kitartó kevergetéssel lehet segíteni, ami a legtöbb ételnél egy vizuális katasztrófába torkollik. Ez azt jelenti, hogyha például a pörköltöt és a nokedlit kitartóan kell kevergetnünk ahhoz, hogy egyenletesen meleg legyen, akkor a végére elképesztően gusztustalan lesz a tálunk. 

mikrohullamu_1.jpg

Szárít

Vannak olyan ételek, amiket egészen konkréten tönkretesz, kiszárít, elrontja az állagát, megkeményíti és így tovább. Ezek ellen sokkal könnyebb a tűzhelyen védekezni, például tejet adni a krumplipüréhez, vajat a nokedlihez, hiszen ott folyamatosan látjuk a helyzet alakulását és aszerint tudunk rajta segíteni.

Hangos és nagy

És akkor még nem beszéltünk a legrosszabb tulajdonságairól, miszerint iszonyatosan nagy, még a legterjedelmesebb konyhában is túl sok helyet foglal. Emellett rettenetesen hangos. Sípol, ha kész van, kattan az ajtónyitó, sípol, ha gombot nyomunk rajta, de mindezt olyan erővel teszi, hogy biztosan minden alvó szerettünket felébreszti, amiért még a langyos tejes kávé sem nyújt elég vigaszt.

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr4314920264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása