A nyár legkrémesebb tzatzikije: se por, se sok idő nem kell hozzá

Ács Bori 2019. július 21.

A tzatziki az egyik kedvenc nyári salátánk, de annyira sok rosszat ettem már életemben, hogy kizárólag otthon merem bevállalni, ugyanis ezerféleképpen lehet elrontani és krémes, imádnivaló mártogatós helyett híg, maró fájdalmat faragni belőle.

Nem jó, ha túl sós, ha túlzottan, csípősen fokhagymás, ha nem elég krémes és így tovább. A görögök uborkasalátája nemcsak a jó joghurton, az ízes, szezonját élő uborkán, hanem több apró technológiai alaplépésen is áll vagy bukik. Ezek a lépések egyáltalán nem bonyolultak, de mégis fontosak és elhagyhatatlanok, ha valóban krémes tzatzikire vágyunk.

A jól lecsepegtetett uborka

Az első fontos lépés az uborka alapos lecsepegtetése. Miután lereszeltük és megsóztuk, szűrőben hagyjuk állni, hogy kieressze az összes levét, majd még ezt követően is csavarjunk rajta egyet. Így biztosak lehetünk benne, hogy nem fogja eláztatni a joghurtot.

tzatziki_1.jpg

A sűrű joghurt

A dolog másik kulcsa a nagyon sűrű joghurt. Ha nem jutottunk igazán finom görög joghurthoz, fogjuk a hétköznapi verziót és öntsük egy textilpelenkába vagy laza szövésű konyharuhába. Elég néhány óra és pont ideális állagú, sűrű joghurtot fogunk kapni. 

Legyen fokhagymás, de ne égessen

A tzatziki hangsúlyosan fokhagymás étel, ez fontos alaptulajdonsága, de nem annyira, hogy szanaszét égesse az ember száját, torkát, nyelőcsövét. Én a nyers fokhagymát elő is kezelem, hogy ne legyen annyira maró a hatása. Miután lereszeltem, kicsit állni hagyom a sóval és pár csepp citromlével, így veszít valamennyit az erejéből.

Fotók: Ács Bori / Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3014947720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása