Így mentheted meg az odaégett ételt: bevált praktikák

Ács Bori 2019. május 6.

Minden konyhai malőrt a szakács vagy szakácsnő figyelmetlenségével, szórakozottságával, szerelem vagy más egyéb ok miatt kószáló gondolataival szokták kapcsolatba hozni, és ez egyáltalán nem igazságos dolog.

Én eddigi konyhai pályafutásom során kizárólag mások miatt égettem oda ételeket, lehetett az síró csecsemő, hisztis vagy veszekedő gyerek, csörgő telefon, sürgősen megválaszolandó üzenet vagy túlságosan érdekes vacsoravendég.

Ilyenkor az első és legfontosabb, hogy próbáljunk meg nem sírni. Ha nekiállunk keseregni, akkor a menthető is odavész, ilyenkor minden egyes perc számít. Sokkal praktikusabb kikiáltani azon nyomban egy bűnbakot, és azt hibáztatni magunk helyett. Miután kipuffogtuk magunkat, kezdjünk mentőakcióba.

A második legfontosabb szabály, hogy gyorsan kell cselekedni, de úgy, hogy közben se magunkban, se másban ne tegyünk kárt, ne égessük meg magunkat, se gyereket, kutyát vagy más, közelben tartózkodót.

odae_gett-e_tel2_1.jpg

Főzelék, ragu, főzött krém stb.

Ha időben észrevettük, hogy odaégett a főzelék alja, véletlenül se kezdjük kevergetni, mert a kozmás ízt fogjuk csak belekeverni a még nem égett ételbe. Ehelyett vegyünk elő egy tiszta fazekat, és gyorsan kanalazzuk - ne öntsük - át a még nem égett anyaghányadot. 

Ha mégis ott maradt az égett íz

Meglehet, hogy későn mozdultunk rá a bajra, és a kozmás íz már elterjedt az egész ételben. Ilyenkor sincs még minden veszve: ha éppen nem krumplis volt az étel, ami odaégett, csakúgy, mint az elsózott fogásoknál, itt is csodákat művelhet, ha felöntjük az ételt folyadékkal és beledobunk egy nyers krumplit, majd tovább főzzük. Elvileg a kozmás ízt nagy eséllyel magába fogja szívni. 

odae_gett-e_tel_1.jpg

Serpenyős hús vagy más

Ha egy nagy darab húsnak akartunk puszta jóindulatból kérget adni, de eltúloztuk a dolgot, simán vegyük ki a serpenyőből, vágjuk le róla egy nagyon éles késsel az égett területet, és vagy pirítsuk újra nagyobb gonddal egy teljesen tiszta serpenyőben, vagy dobjuk be a sütőbe, és fejezzük be ott a megkezdett folyamatot. 

Sütemény

Ha a tortalap vagy a piskóta odaégett, az nem csak az égett részek miatt baj, hanem mert ebben az esetben valószínűleg a tészta többi része is kiszáradt - de nem menthetetlen a dolog. Hagyjuk kihűlni a süteményt és vagdossuk le róla az égett részeket. A szikkadt tésztát még mindig megmenthetjük úgy, hogy egyenletesen beszurkáljuk egy hurkapálcikával, majd híg, forró lekvárral, esetleg cukorsziruppal egyenletesen meglocsoljuk. 

Bár a pirítós-vakarós módszert nyilván mindenki ismeri és alkalmazza, azért tudni kell, hol a határ: ami tényleg elégett, azt már ne is próbáljuk megmenteni, mert még egy szalámis szendviccsel is jobban járunk.

Fotók: Getty images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr6614785894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása