A pacal veszélyes dolog. A pacallal, és nem csak, mert egy étel, nem játszunk. A pacal ugyanis szívügy. Igazi nemzeti szívügy.
Dacára annak, hogy bendő. Bár nagyon valószínű, hogy ez is benne van a dologban. Továbbmegyek, a bendő nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is érintett. A magyar bendő. Mindegy, hogy más népek is eszik a pacalt, az kérem szépen teljességgel lényegtelen. A pacal a miénk és kész. Régen is az volt és most is az.
Megdolgozunk érte
Nem csak azért esszük, mert a háború után nem volt hús és ráneveltek minket. Hanem élvezetből, élvezettel falatozzuk ezt a semmihez sem hasonlítható állagot. Bár tudjuk, hogy igen szagos mikor fő, de mi, a keményvonalas pacalozók nem gyengülünk el, és ha épp nincs előfőzött, mi akkor is és mindig készítjük a pacalt.
Végigjárjuk a stációkat. Mosás, főzés, öblítés, főzés, darabolás, főzés. Mert mi igaz áhítattal imádjuk a pacalt, a belsőségek alfáját és omegáját. Nincs értelme leírni, hogy finom, hiszen tudjuk. Sőt, valójában sértő lenne egy egyszerű, szemérmetlenül odavetett finommal lerendezni a dolgot.
Szent és profán?
Fenséges, pompás ugyan a pacal, a szférák zenéje, ami úgy tud szent lenni, hogy közben profán is. Erről elsősorban a neve tehet. Ez a játékos kis hangsor, ami egy kicsit gyermeteg, egy kicsit tájnyelvi, úgy, ahogy van, tökéletes. Bizony, még a neve is hibátlan. Pedig a pacal megosztó. Lesz majd olyan, aki nem átallja odaírni, hogy fúj, de gusztustalan - és még finoman fogalmaztam. De nem számít, az is csak a pacal nagyságát mutatja, hogy elbírja majd.
Pacalleves
Sokféle étel alapja lehet az imádott pacal. Most egy remek leves recepttel jövök, melynek története jól mutatja a magyarok hazafias pacalszeretetét. Egyik nagynéném egy ideig Dél-Afrikában élt, ott kapta ezt a receptet egy argentínai magyar barátnőjétől. Mi ez, ha nem csodálatos?
Fotó: Getty Images
