Azon a bizonyos erdélyi úton, ahol a zöldséges paradicsomleves receptjét is gyűjtöttem, számtalan meglepő kulináris élményben volt részem a szálláson a tündéri házi néni, Vera jóvoltából. Volt azonban egy dolog, amit nem készített, és emiatt igen csalódott voltam. Titkon egész végig azt vártam, mikor csinál végre puliszkát.
De mindhiába, Vera nem készítette. Ezért a hazautazásunk előtti napon odaléptem hozzá és kiböktem, hogy esetleg, ha tudja a receptet, akkor csinálna-e nekünk puliszkát.
Furcsán nézett rám, majd visszakérdezett, hogy tényleg, hogy valóban pulickát akarunk-e vacsorázni, mert ha igen, elküldi a Bélát a faluba, hogy hozzon túrót. Gyermekien lelkesedtem az ötletért. Helyben vagyunk, gondoltam, ma este megtudjuk mi az az igazi erdélyi étel. Hát megtudtuk.
Az igazi erdélyi puliszka
Erdélyben a pulickát ahány ház, annyi szokás alapon, sokféle formában készítik. Keményre főzve, tejjel, rakottasan, feltekerve vagy csak úgy szépen, egytálban. De annyi biztos, hogy nem egy lustálkodós vasárnap este eszik. Vagy ha mégis, gondolom, jól bepálinkáznak utána, mert valószínűleg máshogy nem lehet elviselni azt, ami az emberrel történik.
Félreértés ne essék, az erdélyi pulicka igen finom, ám kellőképpen nehéz étel. Utólag leesett, miért lepte meg Verát a vacsorarendelésem. Valahogy úgy jártam, mint Tutajos a Téli berekben: “Annyit ettem, hogy egész éjjel egy bika kergetett.”
Íme hát a javaslatom: készítsük az erdélyi pulickát sok szeretettel, egy kirándulás vagy kiadós fizikai munkálatok után elfáradt, megéhezett családnak, barátoknak. A nagykorúaknak adjunk mellé áfonyapálinkát. A jóllakottság és a jókedv garantált. Egy-két óra elteltével pedig induljunk levezető sétára.
Fotók: Pataki-Szabó Fruzsi/Sóbors
