Nyitogathatom a gyerekeim szemét a világ gasztronómiájának csodáira, kóstoltathatok velük aktívan egzotikus ízeket és igyekezhetek ínyencet faragni belőlük, a vége úgyis az, hogy paradicsomlevest kérnek és tejberizst.
Ami tulajdonképpen nem baj, hiszen ezek nagyon jó ételek, ha magamtól nem is főzném őket minden egyes héten. A tejberizs pedig amilyen egyszerűnek és hétköznapinak hangzik, olyan könnyű elrontani. A rizs külseje nyálkásra fő, de belül kemény marad. A tejes-ragacsos közeg édes lesz, a rizs azonban íztelen. Túl híg lesz, túl sűrűre fő - ezer hibalehetőség felmerülhet.
Nagyon sokféle trükköt végigpróbálgattam a teljes tejtől a tejszínen át a vajon keresztül, de a lényeg egyáltalán nem ez, hanem az állag. Akkor jó a tejberizs, ha olyan, mint egy rizottó: a rizsszem belsejének marad egy kis tartása, kívülről viszont sűrű, de nem ragacsos, hanem krémes tejes szósz veszi körül.
Nem szabad, hogy agresszívan édes legyen, éppen csak enyhén, és az sem jó, ha sótlan marad. Az alábbi recept egy alaprecept, a folyadék mennyisége nagyban függ a rizs típusától is: érdemes rá odafigyelni főzés közben, kevergetni, kóstolgatni, locsolgatni, míg éppen jó nem lesz.
Fotók: Ács Bori
