Házi pizzás csiga: a legnépszerűbb péksütemény óvodások körében - Tapasztalatból tudjuk

Ács Bori 2018. november 1.

Amikor ovi után a gyerekekkel bevetődünk egy pékségbe, vagy mindenki választhat magának valamit a szupermarket pékrészlegén, tuti, hogy minden pizzás nevet viselő tekercs, csiga, táska nálunk köt ki, annyira rá vannak kattanva a gyerekeim. Persze a pizzához ezeknek a csigáknak semmi köze. Be kellett látnom, hogy mind egyszerűen kecsöpből készülnek.

Ha tehát itthoni körülmények között szeretném rekonstruálni a bolti pizzás csigát, fognom kell egy adag mélyhűtött leveles tésztát, bőségesen meg kéne locsolnom a legsilányabb minőségű bolti kecsöppel, no meg talán egy kis száraz trappistaszéllel, és tökéletes hasonmását kapnám.

Erre azonban nem vitt rá a lélek, az első házi pizzás csigáim e döntés fényében nem is sikerültek tökéletesen. Hol kevés volt a szósz, hol sok volt, de kifolyt, vagy túl savanykás lett a végeredmény. A mostani verzió lett az eddigi legjobb.

dsc_2235.jpgAz egyik titok a cukorban rejlik: a kecsöp ugyanis cukros, édes, ezt a tulajdonságát kell hát utánoznunk. A másik pedig a sűrűség. Passzírozott paradicsomból nem jó, mert kifolyik tekerés és szeletelés közben. A mostani csigák sírített paradicsommal készültek, amit édesítettem és sok grana padanoval sűrítettem még szilárdabbra.

Fotók: Ács Bori

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3514310603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása