A tökéletes francia hagymaleves - Édesapám így készíti

A cukor a titka

Sági Zsófia 2018. október 19.

A világ egyik legfinomabb levese a francia hagymaleves, mégis kevesen ismerik, és még kevesebben állnak neki otthon elkészíteni. Pedig végtelenül egyszerű, nagyon gyorsan elkészül és alig kell hozzá valami, úgyhogy egy teljesen pénztárcabarát megoldás. Ha gyorsan szeretnétek finomat enni, akkor ne várjatok ennek a receptnek az elkészítésével!

Édesapám készíti a legjobb francia hagymalevest. Muszáj volt megtanulnom a receptet, hogy magamnak is el tudjam készíteni, és ne csak akkor ehessek belőle, amikor hazautazom.

Így hát legutóbb, amikor otthon voltam, leültem apa mellé, és megkértem, hogy árulja el a titkot, mitől olyan ez a hagymaleves, amilyennek lennie kell? A válasz: a cukortól.

Nagyon fontos tehát ennél a receptnél, hogy kerüljön bele cukor, és nem is annyira kevés! A másik nagyon lényeges dolog pedig az, hogy a cukrot ne csak úgy beleszórjuk a készülő levesünkbe, hanem már az elején karamellizálni kell egy kis vajon, majd ebbe kerül bele a hagymánk. Ezt a lépést semmiképpen sem szabad kihagynunk.

hagymaleves.jpg

Fotó: Shutterstock

Ha valaki esetleg azért ódzkodna ettől a levestől, mert fél, hogy kellemetlen lesz a lehelete, és még mennie kell aznap társaságba, annak teljesen alaptalan a félelme, ugyanis a hagyma olyan szinten meg van fonnyasztva, majd megfőzve ebben a levesben, hogy minden ereje elveszik, és egyáltalán nem hagy maga után rossz leheletet. 

 Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr5614276591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása