Almás batátakrémleves - az édesburgonya nemcsak köretnek jó

Édes, krémes, szénhidrátszegény leves batátából

SóBors 2018. szeptember 27.

Batátából minden finomabb, mint sima krumpliból, miért ne főzhetnénk belőle levest is? Ráadásul az édesburgonyával szemben nincsenek is elvárások (még), hogy milyen ízűnek kell lennie szabály szerint, ezért nyugodtan kísérletezhetünk az ízekkel. Tegyünk bele almát!

A édesburgonya tényleg finom édes, még sincs benne annyi szénhidrát, mit a simában. Máris a legjobb haverunk. Ráadásul mindenféle ételt lehet belőle készíteni, amit krumpliból is, szóval, ha eddig nem voltál a rajongója, akkor vezesd be a konyhádba, és válj azzá!

batataleves.jpg

Szerencsére ma már itthon is termesztik, úgyhogy a karbonlábnyoma miatt sem kell aggódnod - már ha a környezetvédelmi szempontok is fontosak számodra, amikor ételt választasz. Nekem mondjuk nem igazán sikerült az idei termés, de a szomszédnak szerencsére igen, szóval nem reménytelen.

Az átlagos krémlevesekkel szemben most egy kicsit megbolondítjuk a dolgot: a batátát nem vízben tesszük fel főni, hanem előtte egy kicsit megforgatjuk a dinsztelt hagymán. Ha szerencsénk van, kap egy kis pörzsöt is így, ami kimondottan jól áll neki. A többi elintézi az alma meg a fűszerek.

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr2514248921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása