Húsmentes hétfő: Főzzél gombapörköltet fél óra alatt!

A laskagombát még hámozni sem kell

Belsőolga 2018. szeptember 3.

Akárhogy is nézzük, az idő nekünk dolgozik, ősszel ugyanis előbb-utóbb tutira jön eső, ha pedig eső van, akkor gomba is van. Igaz, ezt a bizonytalansági tényezőt már rég kiküszöbölték a termesztett fajokkal, amik szinte egész évben kaphatók, ilyen például a csiperke és a laskagomba.

Kezdjük egy rövid nyelvészeti bevezetővel. Az a közepes méretű kalapos, ami a legáltalánosabb gomba, és mindenhol kapható, az a csiperke. Szokták champignonnak is kiírni, amit úgy ejtünk, hogy sampinyon (és nem sampion, sem pedig sempion), és azt jelenti, hogy gomba. A champignon gomba ugyanaz, mint a bacon szalonna: szóismétlés. Lényeg, hogy ez a csiperke.

laskagomba.jpg

Ez itt a laskagomba. Fotó: Belső Péter

A másik, gyakran látható gombafaj, ami úgy néz ki, mint az emeletes tapló, az a laskagomba, amit szintén hűvös és nedves pincékben termelnek, és zsákokból nő ki. Ez is finom, és még a héját sem kell lehúzni, lusták előnyben. Az íze nyilván más, mint a csiperkéé, de hát minden gombának más az íze természetesen. Viszont pillanatok alatt remek gombapörköltet lehet belőle összedobni, és ezért a tulajdonságáért hihetetlen népszerűségnek örvend nálunk.

Maga a gombapörkölt pont úgy készül, mint minden más pörkölt: hagymát dinsztelünk, teszünk rá pirospaprikát, majd lepirítjuk a húst, gombát, tojást, borsót, miegymást, amiből pörköltet szeretnénk főzni, adunk alá kis vizet, ízesítjük ezzel-azzal, ha akarjuk, és lefedve hagyjuk megfőni. A gombapörköltnél egy kicsit más a sorrend, a gomba megelőzi a paprikát, mert a gomba alá nem kell vizet adni, ereszt magából eleget.

Minden esetre laskagombából gombapörköltet főzni tényleg maga a jutalomjáték, öt perc munka, húsz-huszonöt perc főzés, és kész is az ebéd vagy a vacsora.

 

Fotó: Belső Olga

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr5414205011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása