Úgy vagyok a palacsintával, mint a halászlével. Inkább törjön le az összes ujjam, mint hogy még egyszer írjak róla, gondoltam magamban mindaddig, míg a férjem meg nem jegyezte, az van, hogy neki az Igazi Palacsinta a papírvékony, vékonyka kis tekercset jelenti, amiben még ropog a foga alatt a kakaóporral elkevert kristálycukor.
Jó, gondoltam magamban, mégiscsak helyem van nekem ezen a színes-szagos, avokádótól és francia sóvirágtól hangos gasztroplaccon, ezek szerint ugyanis a gyermekkori emlékek meg a vízparti nyári kaják miatt a jó alapanyagból készült jó ételt még mindig képtelenek vagyunk megkülönböztetni a szartól.
És az evés bizony még mindig ott kezdődik, hogy jó alapanyagokból, jól elkészített ételt eszünk és nem ott, hogy szórjuk a fekete szezámmagot ész nélkül a laskára vágott jégsalátára.
Nincs titok. A jó palacsintába tej kell, pont. Pontosan ez hiányzik a strand melletti büféből belőle, ezért papírvékony, hóka és nyúlós. Pont ettől nem jó, akármennyit ettünk belőle a strandtörölközőn kuporogva, akármennyit sütött így a nagyi.
Erről beszélünk, ni. Palacsinta. Fotó: Shutterstock
Persze van már egészséges palacsinta hajdinalisztből, van zabpehelyből, a legegészségesebb meg banánból készül, ahogy van az egyszeri asszonynál is szombatonként gulyásleves lapockából, csak az van, ahogy a disznóhúsból készült gulyáslevest kondáslevesnek kéne hívni, ugye, a banánból pancsolt, kisütött izécskét sem kéne palacsintának, de ez tudjuk be az én kekec természetemnek.
A palacsintába a szakácstanfolyamon sem raktunk tejet, hogy miért, az Isten tudja. Nem kell bele. A vizsgán is úgy kell csinálni, tej nélkül. De a szakácstanfolyamon a rizst is kötelező formában tálalni, ami azt jelenti, hogy a kivajazott kispikszisbe bele kell gyötörni a karcagi bét, aztán kiborítani a tányér közepére és felcsicsázni narancskarikával meg petrezselyemlevéllel. A szakácstanonc, a palacsintaszerető ember meg az, aki vonattal akar lejutni a Balatonra, még nem készült fel a magyarországi társadalmi viszonyokra, na.
Vannak aztán, akik kétségbeesetten kapaszkodnak legendákba, mint hogy jó palacsintát csak a dédimama-féle vasserpenyőben lehet sütni, és vég nélkül kajtatják a bolhapiacokat, hogy végül, évek múltán bárgyú mosollyal az arcukon hazaállítsanak vele és ugyanolyan borzalmas dolgot állítsanak elő benne, mint addig.
Szóval, nincs orákulum, nincsenek ökölszabályok, palacsintatészta alapanyag van, ami így hangzik: liszt, tojás, tej, szóda (szénsavas ásványvíz), só.
Fotó: Pixabay
Az alaprecept a következő:
- 20 deka lisztet keverjünk el egy csipet sóval,
- adjunk hozzá két tojást,
- majd apránként, folyamatos keverés közben öntsünk hozzá két és fél deci tejet.
- Keverjük el, végül öntsünk hozzá annyi szódát (szénsavas ásványvizet), hogy tejszín sűrűségű, csomómentes, homogén tésztát kapjunk.
- Hagyjuk állni minimum fél, de inkább egy órán keresztül. Ez azért fontos, mert a liszt duzzad a felvett folyadéktól.
- Ha nagyon besűrűsödik, adjunk hozzá még szódát (szénsavas ásványvizet).
- Sütés előtt csorgassunk bele fél deci olajat, és jól keverjük el.
- Ez a mennyiség 8-12 palacsintához elég, ha többet szeretnétek, duplázzátok a mennyiségeket.
Kristálycukor nem kell bele, felejtsétek el, attól csak leragad.
Akár teflon, akár vasserpenyőben sütitek a palacsintát, az első sütés előtt vékonyan olajozzátok ki a serpenyőt, utána már nem kell, elegendő lesz a tésztában levő olaj.
Egy merőkanál tésztát szedjetek ki, úgy, mintha sűrű levesből mernétek: ne a tetejéről szedjetek, merítsétek meg jól a kanalat. Ha szakad a palacsinta, túl híg a tészta, adjatok hozzá még egy tojást és egy-két evőkanál lisztet. Ha ég, vagy leragad, nem hallgattatok rám, és mégis tettetek bele cukrot. Vagy túl nagy lángon sül.
A tészta folyamatosan sűrűsödik, ha nagy mennyiséget süttök, folyamatosan hígítsátok szódával (szénsavas ásványvízzel) a tésztát. (Vagy fele-fele arányban tejjel és szódával.)
A kész palacsintákat tartsátok melegen, a saját gőzében puha marad. A legegyszerűbb, ha egy mély tálba rakjátok őket és letakarjátok alufóliával.
És ne feledjétek, a palacsinta akkor igazán jó, ha van hova vinni, van kinek küldeni pár darabot.
