Szeretsz zöldeket enni és valami újdonságra vágysz? Ettél már fenyőrügyet, csalánt, vagy épp köszvényfüvet? Mert mi már igen!
A vadon termő, furcsa levelek fogyasztása kétségkívül nagyon menő, a „new nordic”, vagyis új skandináv konyhaművészet egyik fő eleme. Ez a gasztronómiai irányzat a tisztaságot, egyszerűséget és frissességet tartja legfontosabbnak, szezonális, a szűkebb régióra jellemző, helyi termékek felhasználásával. A világhírű dán étterem, a két Michelin-csillaggal rendelkező Noma étlapján rendszeresen találhatóak a környező erdőkben gyűjtött friss vadnövények, levelek, rügyek.
Persze, nekünk is van ilyenünk: a medvehagyma, ami az elmúlt években lenyűgöző karriert futott be. Magára valamit is adó fővárosi lakos szezon idején biztosan a piacon találta magát, és ha nem készítettél még medvehagyma pesztót, kivet magából a társadalom. A medvehagymát természetesen mi is nagyra értékeljük, de kicsit már unjuk – szerencsére azonban a vadon termő zöldek tárháza szinte végtelen, és menőzhetünk olyan növények fogyasztásával, amiről városi barátaink talán nem is hallottak. De legalábbis nem tudták, hogy ehető. Ideje, hogy mi is elrágcsáljunk pár furcsa levelet - ha pedig jövőre a magyar gasztroszcéna podagrafű-lázban fog égni, elmondhatjuk, hogy mi már akkor is ettük, amikor még nem volt divat.
Podagrafű
A podagrafű vagy köszvényfű (Aegopodium podagraria) nevével tavaly ismerkedtem meg, amikor felajánlottam anyukámnak, hogy segítek megkapálni a kiskertjét. Elhamarkodott lépés volt, a kiskertben ugyanis egy tökéletesen kiirthatatlan gyomnövény burjánzott, úgyhogy hamar a növényhatározás facebook-csoportban, majd online kertészeti fórumokon találtam magam (kapálás helyett). Kiderült, hogy a betolakodó neve köszvényfű, és kiirtani ugyan nem igazán lehet az ágyás újratelepítése nélkül, viszont meg lehet enni.
Podagrafű vagy köszvényfű. Forrás: Wikimedia
Először úgy gondoltam, köszi, nem eszek gazokat, de egy idő után mégis győzött a kíváncsiságom. Miután pár levél fogyasztását követően életben maradtam és az íze sem volt rossz, úgy döntöttem, oké, elhiszem, hogy ehető. Határozott előnye, hogy egész évben (tavasztól őszig) hoz friss hajtásokat, és mivel kis igényű, tömegesen előforduló növény, nem kell attól félnünk, hogy kipusztul, ha lelegeljük.
Íze markáns, kicsit a borsra emlékeztet. A legfinomabbak természetesen a friss, világosabb zöld levelek, de a nagyobbak is ehetőek. Felhasználható salátákban, pesztók, krémlevesek összetevőjeként, de növényevésben példaképem, az Erdőkóstoló blog egészen vad recepteket is közöl – náluk az almalevesben és a vöröslencsés rizsben is megtalálja a helyét a podagrafű.
Reteklevél
Ha ennyire még nem vagyunk bátrak, kezdjük egy ételre jobban emlékeztető levéllel, amit ráadásul könnyebb felismerni és beszerezni is. A retek leveleit többnyire letépjük és eldobjuk, pedig ehető és finom is, mármint akkor, ha nem utálod a magát retket: a leveleknek is a retekhez valamelyest hasonló, enyhén csípős íze van. A reteklevél a szegény ember rukkolája: nem készítenék salátát kizárólag reteklevélből, de kevésbé markáns ízű zöldekkel kiválóan társítható, hát még, ha van hozzá egy kis kecskesajt is.
Természetesen, mint nagyjából bármilyen zöld levélből, ebből is készíthetünk pesztót, krémlevest – feltéve, ha kapunk egészséges, szép levelű retket. Tapasztalataink szerint ez nem is egyszerű, a hiperben a csomós retek levelei már eléggé nyamvadtak, piacon lehet néha látni használható reteklevelet. Persze, ha annyira menő vagy, hogy saját kiskerted van, akkor nincs több kérdésünk.
Csalán
Bevallom, számomra ez jelentette a legnagyobb kihívást, hát nem fogok csalánt venni a számba, mivel nem ment el a maradék józan eszem. Mert az addig rendben, hogy kesztyűben szüreteljem, de megcsípi a kis nyelvemet! Pár leveles csúcshajtását kell leszedni, vagyis a felső 5-10 cm-t. Állítólag nyersen, előkészítés nélkül is meg lehet enni, nekem ahhoz még nem volt bátorságom, de turmixba (smoothie-ba) már tettem nyers csalánlevelet, nem csípett.
Csalán. Forrás: Pixabay.
Nyersen megmarad a vitamintartalma, ha viszont hozzám hasonló nyámnyilák vagyunk, akkor forrázzuk le, és az így előkészített levél már tuti nem fog csípni. A leforrázott csalánlevélből aztán készíthetünk bármit, amit zöld levelekből szokás – én imádom az uborkás leveseket, úgyhogy rövid távú terveim között ez a csalános-uborkás leves szerepel.
Gyermekláncfű
A gyermekláncfű előnye, hogy nagyjából mindenki felismeri, az is, aki nem tanult botanikát, ráadásul lépten-nyomon megtalálható - mondjuk azért szerintem ne a Nagykörúton szedd, de hát, te tudod. Ráadásul egész évben szezonja van és egyik része sem mérgező. Jó, persze a legfinomabbak a virágzás előtti, zsenge levelek, a későbbiek már kesernyések, de langyos, sós vízbe áztatva valamelyest javul az ízük.
Zöldsaláták kiváló egzotikus összetevője, pláne, ha pár virágfejet is mellédobunk. Nagyanyáink, akik még nem hallottak a pesztóról, hagyományosan főzelék formájában készítették el, magában vagy sóskához, spenóthoz keverve.
Fenyőtű
Ami a fenyőt illeti, évek óta készítek belőle szirupot, imádom. A népi gyógyászatban köhögéscsillapító kanalas orvosságként is fut, mi megisszuk mindet szörpnek, de olyat is hallottam már, ahol nyers marhahúsból készült előételre csorgatták. A fenyőszörp-készítés mellett meg néha elrágcsálok egy-egy fenyőtűt, csak úgy a kesernyés, fanyar íze miatt. Idén jutott először eszembe, hogy várjunk csak, akkor együk már meg a fenyőrügyet úgy rendesen, tányérból! Elég sokat vadásztam receptek után, míg végül ez lett a nyerő, persze, nálam nincs csak úgy kéznél kókuszdió, ezért azt egy laza csuklómozdulattal lecseréltem, ne röhögjetek, almára. A gesztenyemézet meg hajdinamézre. Nyam.
Fenyőrügy. Forrás: Pixnio
Fenyőrügy lábasban, retró járólapon. Fotó: Kovács Isolde.
A fenyőevésről annyit kell tudnotok, hogy a májusban, max június elején az ág végén megjelenő kis, zöld rügyek a finomak: ezek még nem szúrnak és nem is keserűek. Ezt lehet megenni és a szirupot is ebből főzöm. Én az Alpokalja lucfenyőit szoktam dézsmálni, de más fenyőfajta is jó, a tiszafát azonban semmiképp ne egyétek meg, mert az mérgező.
