A máglyarakás annyira klasszikus és hagyományos édesség, hogy még a bevásárlólistája is kimerül a zsemlékben, minden más alapból van hozzá otthon. Amikor viszont előkerül a sütőből a forrón gőzölgő, fahéjasan-almásan illatozó sütemény, nos, ott minden szilárd fogadalom megbicsaklik, legalább egy kocka erejéig.
Nagyanyáink eredetileg akkor készítettek máglyarakást, amikor megmaradt a kalács, vagy a zsemle. Na most, ilyet manapság legfeljebb húsvét után tudok elképzelni, amikor az ember, nagy lelkesedésében, kissé túlsüti (túlvásárolja) magát, de hát hol van már a húsvét?!
Maradjunk abban, hogy máglyarakást mindig, és bármikor lehet sütni, nem olyan nagy kaland elugrani a boltba a péksütiért, majd jól elrejteni, hogy legyen ideje egy napot szikkadni. Tojás, vaj, alma, mazsola, és a többi pedig általában úgyis van otthon.
Az eredeti receptet Hedwig Maria Stuber: Segítek főzni című szakácskönyvében találtuk, ami az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg. A szerző 50 év főzési tapasztalatát osztja meg az olvasókkal.
Kép forrása: wikimedia.org
