Fahéjas sárgabarackkal töltött gombóc házi zsemlemorzsába forgatva

Fahéjas sárgabarackkal töltött gombóc házi zsemlemorzsába forgatva

Gyerekkoromban nagy szilvásgombóc-rajongó voltam. Bár a szilvát nem szerettem benne, a levét igen, ami jól átitatta a gombócot.  Mindig azt hittem, hogy a gombóc egy bonyolult étel, hiszen meg kell gyúrni, megtölteni, kifőzni, közben pedig semmivel sem időigényesebb, mint egy piskóta. És még csak…

Amit a kínaiak reggeliznek, attól te estig nem lennél éhes

Amit a kínaiak reggeliznek, attól te estig nem lennél éhes

Nagyon szeretek reggelizni, és mióta belezúgtam a világ egyik legfinomabb levesébe, a vietnami pho-be, ami történetesen egy reggeli étel, tudom, hogy egyáltalán nem muszáj leragadni a tojás, kifli, müzli körvonalon.  Na jó, sokáig én is csak ebédnek tudtam elképzelni, aztán egy hosszabb éjszaka…

Szilvalekváros gombóc, amihez nem kell nagymamának lenni

Szilvalekváros gombóc, amihez nem kell nagymamának lenni

Nálunk is eljött az az időszak, amikor reggelől estig Padlást kell hallgatni, megy reggeli és vacsora közben, az úton mindenhová, sőt, már az se baj, ha nem megy, mert akkor is azt énekelik a gyerekek. Mindenki tudja, akinek már volt szerencséje rongyosra hallgatni a Padlás dalait,…

Fűszeres darált hússal töltött kínai gőzgombóc házilag

Fűszeres darált hússal töltött kínai gőzgombóc házilag

Hónapok óta készülök rá, tervezgetem, halogatom, tologatom, hogy megpróbáljak otthon kínai gombócot készíteni, pedig azóta tudtam, hogy bele kell egyszer vágjak, mióta először ettem egy változatát a mesés pesti kínai negyedben. Vannak a hétköznapok, mikor úgy főzök, ahogy esik, igyekszem nem…

Gyógyító, isteni finom maceszgombócleves - A zsidó konyha kedvence

Gyógyító, isteni finom maceszgombócleves - A zsidó konyha kedvence

A marha- vagy tyúkhúsleves a hétvégi, főleg a vasárnapi ebédek elengedhetetlen fogása. Nemcsak felmelegít és kellemesen laktat, hanem sokak szerint igazi gyógyszer is, főleg felső-légúti betegségeknél vetik be kiegészítő terápiaként.  Gyógyító maceszgombócleves A…

Így készül a semmihez nem hasonlítható dödölle

Így készül a semmihez nem hasonlítható dödölle

Dödölle, ganca, gánica, megint egy olyan egyszerű, régi, olcsó étel, ami egyszerűsége ellenére sok időt, energiát, erőt, rengeteg mosatlan edényt és türelmet igényel. Most szólok: csak akkor állj neki, ha valakit tényleg boldoggá akarsz tenni. A dödölle, amit már 18.…

 
süti beállítások módosítása