Dolmades, avagy darált hússal töltött szőlőlevél: pikáns mediterrán előétel

Szász Eszter 2019. augusztus 15.

Egy sarokra van tőlünk egy görög étterem, inkább gyorsétteremnek mondanám, de abból a jobbik fajta. Már messziről érződnek a finom illatok, és ebédidőben lehetetlen hosszúságú sor kígyózik előtte. Én általában este, futás után robogok be az éhhalál közelében és kapok fel egy isteni gyrost.

Sokáig nem is figyeltem a kínálatot, hiszen a gyros tűnt a legegyszerűbb választásnak. Amikor egyszer végre rendesen megnéztem az étlapot, láttam, hogy bizony jobbnál jobb igazi görög ételekből lehet választani. Ettem grillezett fetát és muszakát is.

Savanykás, hideg előétel

A pultos fiú serényen ajánlgatta a töltött szőlőlevelet, vagyis a dolmadest. Ez egy kicsit pikáns, savanykás előétel, amelyet hidegen esznek a mediterrán vidékeken, nemcsak Görögországban, hanem az egész Közel-Keleten és a Balkánon is. A görög mitológiában a szőlőlevél szimbolizálta a jólétet.  

toltott_szololevel.jpg

Főzzük elő a szőlőlevelet

A szőlőlevelekbe darált hús kerül, ez lehet marha, bárány vagy akár disznó is, amelyet rizzsel és zöldfűszerekkel dúsítanak. A szőlőleveleket még most érdemes hozzá leszedni, de használhatunk konzervet is, amelyet ecetes lében szoktak eltenni. A friss leveleket mindenképpen elő kell főzni a megtöltés előtt. 

 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7315007784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása